|
|
|
|
Ellenzéki választási nagygyűlés Zalaegerszegen (1. rész)
|
1989. szeptember 12., kedd - Ellenzéki választási nagygyűlést tartottak kedden Zalaegerszegen. A Zala megye 2. számú országgyűlés választókerületében szombaton esedékes időszaki képviselőválasztás jegyében sorra került rendezvény késéssel kezdődött, mert a meghívott vendégek közül a Szabad Demokraták Szövetségét képviselni hivatott Magyar Bálint és ifj. Rajk László, valamint a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja, Csurka István nem érkezett meg. Az előbbiekre hiába is vártak, az utóbbi helyettesítőjeként viszont befutott az író- és elnökségi tagtárs, Csengey Dénes. A Dísz téren összegyűlt mintegy kétezer érdeklődő gyakori tapssal és olykor lelkes ovációval fogadta a öt szónok beszédét.
Elsőként az MDF, az SZDSZ és a Fidesz helyi szervezetét tömörítő ellenzéki koalíció képviselőjelöltje, dr. Marx Gyula lépett a szónoki emelvényre, azaz egy tehergépkocsi feldíszített platójára. Bevezetőben a jelölőgyűlések tapasztalatait, tanulságait elemezte, majd arról szólt, hogy nehéz az ellenzék dolga, mert programjának legfontosabb pontjai a riválisok programjába is rendre megjelennek. Ma már - úgymond - mindenki reformer, mert másként nem tudja eladni magát. Meggyőződéssel hangoztatta, hogy Zalában az emberek nem közönyösek, mert ha úgy érzik, tétje van a kiállásuknak, azt abban a pillanatban megteszik. Ezt szerinte bizonyítani fogják szeptember 16-án is. Németh Zsolt, a FIDESZ egyik képviselője úgy vélekedett, hogy a nemzet előtt álló sorsdöntő hónapok csak akkor lehetnek békések és eredményesek, ha a fiatalokból és az idősekből sem hiányzik a bátorság és az önbecsülés. Roszik Gábor országgyűlési képviselő, MDF-tag a többi között arról beszélt, hogy az már nem kérdés, le lehet-e győzni az MSZMP-t. Erre ugyanis a gödöllői, a kecskeméti és a szegedi pótválasztások megadták a csattanós választ. Így most már sokkal fontosabb kérdésekkel kell foglalkozni, mindenekelőtt meg kell választani a legitim parlamentet, amely kellő hatalommal felruházva, felelősségel hozzáláthat az ország talpraállításához. Orbán Viktor, a FIDESZ választmányának tagja szerint ,,meneszteni kell a kommunistákat, és fel kell számolni azt a csődtömeget, ami a kommunisták 40 éves uralma következtében ennek az országnak a nyakába szakadt,,. (folyt.köv.)
1989. szeptember 12., kedd 20:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|