|
|
|
|
- Magyar témák - 1. folyt.
|
Grósz a Kádár sírjánál tartandó beszédében azon fog igyekezni, hogy ő maga és a párt számára újra teret nyerjen - emeli ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Die Welt című lap kommentára is magyar témával foglalkozik, idézünk: "Ma egy Kádár János nevű magánszemélyt kísérnek majd utolsó útjára Budapesten. Az 1956-os népfelkelés leverése után 30 éven keresztül a kommunista párt főtitkáraként és egyes időszakokban miniszterelnökként Magyarország legnagyobb hatalmú embere volt. George Bush budapesti tartózkodása idején Kádár nevét nem is említették, mi több, a volt pártfőtitkárnak várnia kellett temetésével, míg a hivatalos lágotatás befejeződik. A végtisztességet a világ-kommunizmus második garnitúrája adja majd meg Kádár Jánosnak. A sors keserű iróniája, hogy Kádár, aki a hatvanas és a hetvenes években reformernek számított, és akit ezért a kommunista dogmatikusok gyakran megtámadtak, halála után a kommunista mozgalom azon részének szimbolikus alakjává válik, amely a történelem kerekét meg szeretné állítani, mi több, vissza szeretné fordítani. Éppen ezért Budapesten máris arról beszélnek, hogy a fundamentalisták csúcstalálkozót tartanak Kádár sírjánál. Amikor a reál-szocializmus utolsó mohikánjai összegyűlnek a magyar fővárosban, éppen olyan kevéssé fogják megérteni a világot, mint az elhunyt politikus életének utolsó hónapjaiban" - állapítja meg a Die Welt. Az NDK és Magyarország viszonyát így látja a Braunschweiger Zeitung: Most első alkalommal vetette az NDK Magyarország szemére igen keményen, hogy támogatást nyújt a szocializmus ellenségeinek. Most is, hasonlóan, mint a Budapest és a Prága közti vitában, a magyarok liberális sajtópolitikájáról van szó. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|