|
|
|
|
Nyers-Ceausescu - tájékoztató (4.rész)
|
A külügyminiszter a jelenlévő magyar sajtótudósítók kérdéseire is válaszolt. Egy érdeklődésre, hogy mindezek után hasznos volt-e leülni tárgyalni, Horn Gyula kifejtette: Románia esetében figyelembe kell venni azt, hogy egy szomszédos országról van szó. Ezenkívül nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egy olyan VSZ-beli tagállamról van szó, amellyel egy védelmi szövetségi rendszerben vagyunk. De ugyanakkor ezzel az országgal rendkívül kiélezett, feszült viszonyban állunk, s ilyen körülmények között nem szabad kihagyni a tárgyalások lehetőségét, ezt nem szabad elmulasztani. Nagyon lényeges az, hogy hogyan tárgyalunk és mit vetünk fel a tárgyalásokon. Én úgy hiszem, mindazokat a problémákat megfogalmaztuk, mindazokat a kérdéseket felvetettük, a nagyon súlyos gondokat is, amelyek viszonyunkat terhelik. Én nem vagyok különösebben optimista, kiindulva a mostani helyzetből és a korábbi tapasztalatokból, de meggyőződésem szerint nincs más kiút a mostani helyzetből, mint az, hogy megpróbáljunk tárgyalni. A továbbiakban szólt arról, hogy a VSZ PTT bukaresti ülésein az egyes tagállamok közötti kétoldalú kapcsolatok kérdései nem szerepeltek, a magyar küldöttség a többi delegációval folytatott megbeszélésein erről a kérdésről nem tárgyalt. Hangsúlyozta: a magyar álláspont változatlan, miszerint a magyar-román viszony problémáit kétoldalúan kell rendezni, továbbá, mint ahogyan Nyers Rezső, az MSZMP elnöke a VSZ-ülésen felszólalásában is megfogalmazta: az államközi kapcsolatok minimuma a nemzetközi kötelezettségek betartása, a Helsinki Záróokmányban vállalt kötelezettségek teljesítése. (folyt.)
1989. július 8., szombat 16:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|