|
|
|
|
VSZ PTT - napi összefoglaló (1.rész)
|
Az MTI tudósítói jelentik:
Bukarest, 1989. július 8. szombat (MTI-tud) - Bukarestben szombaton befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének kétnapos ülésszaka. Délelőtt az Államtanács épületében a delegációk vezetői aláírták a tanácskozás két dokumentumát: a tárgyalásokról kiadott közleményt és ,,a nukleáris és vegyi fegyverektől mentes, stabil és biztonságos Európáért, a fegyveres erők, a fegyverzetek és a katonai kiadások jelentős csökkentéséért,, című nyilatkozatot, amelyeket nyilvánosságra hoznak.
Magyar részről Nyers Rezső, az MSZMP elnöke írta alá az okmányokat. Erich Honecker váratlan megbetegedése miatt, akit pénteken késő este gyomorpanaszok miatt szállítottak kórházba, az NDK küldöttsége részéről Willi Stoph írta alá a dokumentumokat. A sajtó, rádió és televízió jelen lehetett az ünnepélyes aktuson. Ezt követően, a szokásoknak megfelelően megtartották a küldöttségek vezetőinek szűkkörű megbeszélését. Ezen - az előzetes terveknek megfelelően - kötetlen jellegű megbeszélésre került sor, amelyről közelebbit nem ismertettek, nem adtak ki kommünikét. Több mint két órán át tárgyaltak a vezetők. Azt a tényt, hogy a tanácskozás nem húzódott el a délutáni órákig, annak jeleként látják, hogy a pártok vezetői aránylag gyorsan tekintették át a nemzetközi helyzetet és a szocialista országokban felmerülő kérdéseket. A csúcstalálkozó a déli órákban végetért. A nap folyamán a különböző küldöttségek több kétoldalú találkozót tartottak. Igy került sor a magyar-román magas szintű találkozóra is. Kora reggel, helyi idő szerint fél nyolckor az Államtanács épületének egyik különtermében már az asztalnál ült a román és a magyar delegáció. A román kezdeményezésre létrejött találkozón magyar részről Nyers Rezsőn kívül részt vett Németh Miklós a Minisztertanács elnöke, Horn Gyula külügyminiszter és Szűts Pál, hazánk bukaresti nagykövete. Román részről Nicolae Ceausescu mellett ült Constantin Dascalescu kormányfő, Ioan Totu külügyminiszter és Ioan Stoian, az RKP KB külügyekkel foglalkozó titkára. A felek megállapodtak abban, hogy mindkét részről tájékoztatást adnak a sajtónak. (folyt.)
1989. július 8., szombat 12:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|