|
|
 |
|
 |
Kádár Jánosról a gyász pillanatában
|
Nehéz történelemben gondolkodni, hiszen kortársai voltunk. S
tudjuk azt is, hogy olyan személyiség volt, aki a kultusz minden
változatát határozottan elutasította. Ilyenkor szerénységét szokták
emlegetni, bizonyára a munkásemberek erkölcse is kötelezte őt, a
valóságos ok azonban más lehetett. Kádár János ugyanis egész tudatos
politikai tevékenysége során a népfrontos politika kategóriáiban
gondolkozott. Akkor lett kommunista, amikor hatni kezdtek a
Komintern hetedik kongresszusának eszméi, amelyek kivezették a
különböző országok kommunista pártjait a szektás elszigeteltségből
és a nemzet, az antifasizmus, a progresszió általános
kötelezettségét vállalták. Hitler fenyegető árnyékában, s hogy ne
feledjük, Horhy-ország valóságában. Kádár János, mint fiatal
politikus hamar rádöbbent arra, hogy az illegális kommunista párt
szükségszerűen korlátozott lehetőségeit akkor sokszorozhatja meg, ha
a nemzeti érdekek általános képviseletét ugyancsak vállalja. Ehhez
pedig - egyebek között - az is szükségeltetik, hogy az ilyen
feladatokra vállalkozó politikus az empátia, a beleérzés
képességével rendelkezzen. Képes legyen arra, hogy az egymásnak
ellentmondó érdekek, a földrajzi adottságok és a politikai viták
bonyolult szövevényében felismerje: mi az az egyetlen, ám
legfontosabb probléma, amelynek megoldásától függ minden további
lépés.
Nehéz történelemben gondolkodni, hiszen kortársai voltunk.
Ismerjük, hogy a felszabadulás után, a hazai kommunista mozgalom
egyik vezetőjeként miként kezdett hozzá az új rend szervezéséhez.
Ismerjük személyes tragédiáját is: annak a rendszernek a börtönében
kellett szenvednie, amelynek egyik legelkötelezettebb híve volt.
Mindannyian tudjuk, hogy Kádár János mindenkor és minden körülmények
között fegyelmezett pártmunkás volt. Úgy is, mint a Magyar
Szocialista Munkáspárt első tisztségviselője. Az ő szájából nem
olcsó szólam volt ha hallhattuk: a nép szolgálatában álló munkásnak
tekinti történelmi szerepét. Valóban szolgált, de nem volt
rabszolga. Fontos különbségtétel: túlságosan sok udvarnoka
gyülekezett össze Sztálinnak, akik feltételek és valóságos hit
nélkül bármilyen kérdésben alárendelték akaratukat, szándékaikat a
diktatúra kiszolgálásának. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök 14:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|