|
|
|
|
Találkozó a Külügyminisztériumban magyarországi pártok és mozgalmak képviselőivel (1. rész)
|
1989. június 29., csütörtök - A Külügyminisztérium kezdeményezésére a tárca vezetése és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Néppárt, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum, a Fiatal Demokraták Szövetsége, valamint az Új Márciusi Front vezető képviselői csütörtökön találkozót tartottak. Az eszmecserén részt vett és felszólalt Pozsgay Imre államminiszter.
Horn Gyula külügyminiszter az eszmecsere célját abban jelölte meg, hogy a jelenlévők által képviselt pártok, szervezetek és mozgalmak ismerjék meg a hivatalos magyar külpolitikai aktivitás indítékait, céljait, cselekvően járuljanak hozzá a külpolitikai egyetértés eléréséhez, és ezekkel összhangban saját nemzetközi tevékenységük alakításához megfelelő információkkal rendelkezzenek. A magyar diplomácia vezetője tájékoztatójában vázolta az ország nemzetközi mozgásterét, a hazai események külpolitikai összefüggéseit. Részletesen szólt Magyarország szövetségi hovatartozásának elemeiről, a Varsói Szerződés korszerűsítése érdekében kifejtett magyar törekvésekről. Elemezte a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatokat és az azok fejlesztésére irányuló törekvéseket. Foglalkozott a magyar-román viszonnyal, a romániai magyarság helyzetének könnyítéséért tett erőfeszítésekkel. Szólt azokról az indítékokról és elképzelésekről, amelyek alapján Magyarország nyugati kapsolatait fejleszti. Kovács László államtitkár George Bush amerikai elnök küszöbön álló magyarországi látogatásának előkészítéséről és programjáról adott tájékoztatást. Pozsgay Imre közös nemzeti felelősségre hívott fel, leszögezte: nincsenek kétségei e tekintetben, hogy az új magyarországi mozgalmak és pártok szintén e szellemben gondolkodnak, mégha a külpolitika egyes kérdéseiben nézetkülönbségek is tapasztalhatók. A résztvevő pártok és mozgalmak vezető személyiségei is kifejtették álláspontjukat a magyar külpolitika alapvető kérdéseiben. Mindenekelőtt Magyarország VSZ-beli tagsága, a szovjet csapatok magyarországi jelenléte, a Romániához fűződő viszony, a magyar nemzetiségek helyzete, a Bush-látogatás, a Külügyminisztérium személyi állománya, valamint saját külpolitikai lehetőségeik kapcsán fogalmazták meg véleményüket. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|