|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (24. rész)
|
Amennyiben nem születik megnyugtató megoldás, elképzelhető, hogy az érintett dolgozók más módszerekkel kényszerítik ki a rendezést, s ebben - tette hozzá a SZOT főtitkára - számíthatnak a szakszervezetek támogatására. Nagy Sándor kifogásolta a szakszervezeti tagdíjak adómentességének megszüntetésére vonatkozó elképzeléseket. Mint mondotta, a magyar szakszervezeti mozgalomban sajátos módon a tagdíjbevételeknek mintegy fele az alapszervezeteknél marad. Az évi 3 milliárd forintnyi bevételből több mint egymilliárd forintot szociális segélyezésre, támogatásra fordítanak. Ezt az összeget akarják megadóztatni, vagy lehetetlen helyzetbe akarják hozni a szakszervezeteket? - tette fel a kérdést. Végül, nem szorosan a napirendi ponthoz kapcsolódva, Nagy Sándor a politikai egyeztető tárgyalásokról ejtett néhány szót. Sajnálattal tapasztalta: a kerekasztal-tárgyaláson nem vették figyelembe az úgynevezett harmadik oldalnak azt a kérését, hogy az államháztartási reform - miután jó néhány kérdésben még konszenzusra kell jutni - ne kerüljön most napirendre. Ennek ellenére ezt a témát az Országgyűlés megtárgyalta. A szakszervezetek szeretnék, ha minden, a munkavállalókat érintő kérdés tárgyalásánál mérlegelnék a véleményüket. Ha ez a kerekasztal-tárgyalásoknál nem valósulhat meg, akkor valószínűleg arra az elhatározásra jutnak: díszletként nem működnek közre egy politikai, hatalmi színjátékban, amely elsősorban csak a struktúrák átalakítására irányul, s kevés választ ad arra, hogy ez az ország miből él és a dolgozók hogyan élnek. Avar István (Budapest, 17. vk.) színművész, a Madách Színház ----------- tagja leszögezte a költségmegtérítés nem sorolható a kedvezmények közé. A továbbiakban pozitívumként értékelte a munkaviszonyon kívüli jövedelmek esetében a költségmegtérítés tételes elszámolásának lehetőségét. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy ennek mostani bevezetése - elsősorban a működési feltételek hiánya miatt - még korai lenne. Ezzel kapcsolatosan azt javasolta, hogy a költségmegtérítés tételes elszámolási módjának bevezetése előtt a pénzügyi kormányzat konzultáljon, egyeztessen a különböző szakmák érdekvédelmi szervezeteivel. (folyt.köv.)
1989. június 28., szerda 16:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|