|
|
|
|
Beszélgetés Németh Miklóssal a Rádióban (7. rész)
|
A cél érdekében erősíteni kell a kelet-nyugati párbeszédet - efelé jó irányban haladunk -, erősíteni kell a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat, mert ha ezek erősek, akkor a katonai megoldások és katonapolitikai kérdések háttérbe szorulnak. (E témához némi áttétellel kapcsolódik a világkiállítás ügye, amit viszont úgy hozott szóba a hallgató: van-e erre pénze az országnak? A miniszterelnök szerint a rendezvényt vállalkozásnak kell tekinteni.) Asszociációs ugrás a műsorban: a rádióhallgatót természetesen nem csupán a nemzetközi erőviszonyok alakulása érdekli, hanem a honi ,,politikai hadműveletek,, alakulása is; köntörfalazás nélkül kérdi valaki, barátja-e még a miniszterelnök az MSZMP főtitkárának, vagy beáll azok sorába, akik Grósz Károly tagadásával szereznek népszerűséget. Németh Miklós elmondta, hogy amikor miniszterelnökké választották, a fél ország arról beszélt, hogy ő Grósz Károly megnyújtott jobbkeze. Most azt kifogásolják, hogy miért nincs nagyobb egység a vezetésben. - Szemben állnak? - hangzott a kérdés. - Ezt mondja a közvélemény. De szeretném hozzátenni, hogy vége van annak az időnek, és nagyon helyes, hogy vége, amikor a vezetésnek ugynevezett monolit egységben kellett lennie, azonos módon, azonos szavakat használva lépve a nyilvánosság elé. Csak zárójelben: a korábbi vezetésben, politikai bizottságokban is voltak ilyen ellentétek, csak ezek nem váltak nyilvánossá. Más ma már a nyilvánosság, mint volt akár tíz-tizenkét hónappal ezelőtt, és ez helyes, mert így nagyobb a társadalmi ellenőrzöttség. Az emberek el tudják dönteni, hogy melyik politikus milyen elképzeléseinek van igazságmagja. S mi az, amiben vitatkoznának vele. Más: nagyon fontos, hogy alapkérdésekben egy-egy vezető el meri és tudja mondani, hogyan gondolkodik. És ha ez más, mint amit a másik vezető mond, máshol vannak a hangsúlyok, az nem azt jelzi, hogy emögött személyes ellentétek állnak, hanem egy másfajta gondolkodás, másfajta értékrendek és így tovább. Hozzá kell szoknia a mi társadalmunknak is szép lassan ahhoz, hogy a vezetők között adott kérdésekben nézetkülönbségek is lehetnek, de ettől még egy politikai pártnak a vezetésében lesznek, egy politikát szolgálnak. Hogy tehát a kérdést ilyen élesen és sokszor felteszik, az politikai kultúránk színvonalával függ össze - mondta a miniszterelnök. Arra is felelve, hogy sokan találgatják: az olyan kiemelkedő markáns politikusok, mint Grósz Károly, Pozsgay Imre, maga Németh Miklós és - mint a riporter felsorolásához hozzátette: Nyers Rezső és mások - különböző erőket képviselnek-e, jóllehet egy hatalmi centrumba tartoznak. (folyt.köv.)
1989. június 4., vasárnap 19:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|