|
|
|
|
A hét fordulatai Magyarországon
|
A hét fordulatai Magyarországon SZER ------------------------------- München, 1989. május 14. Világhíradó Még az események eddigi rohamos üteméhez képest is nagyon mozgalmas volt a most záruló hét Magyarországon. Úgy kezdődött, hogy hivatalosan lezárta a Kádár-korszakot - miután a korszak névadóját megfosztották összes politikai tisztségétől - és úgy végződött, hogy a kormány felfüggesztette a nagymarosi vízlépcső annyit vitatott beruházásának további munkálatait. Ezt a mozgalmas hetet mérlegeli Kasza László Budapestről, különös tekintettel a két említett eseményre. - Ritka hét volt ez az elmúlt: szenzációval kezdődött, egy másikkal végződött, és közben egymást kergették az események. Az első bomba hétfőn robbant: a Központi Bizottság levélben tájékoztatta Kádár Jánost, hogy megfosztotta pártelnöki tisztétől és KB-tagságától. Az az ember, aki három évtizeden át rányomta bélyegét az ország életére - és a maga mögött hagyott romhalmaz miatt még legalább ugyanennyi ideig emlékeztetni fog magára - ugyancsak levélben válaszolt: tudomásul veszi a döntést. Azóta már mindenki tudja, hogy nem fizikai betegsége miatt kellett menesztenie Kádárt a pártnak, hanem mert szellemileg jutott veszélyes állapotba. A legutóbbi KB ülésen többmint egy órán beszélt összefüggéstelenül bűneiről - egyesek szerint olyan kitörései is voltak, hogy: tudom mindenért én vagyon a hibás, akasszatok fel. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|