|
|
|
|
Kádár bukása - /1. folyt.
|
Kádár végleges bukása a párt számára a mostani időpontban azért volt elkerülhetetlen, mert maradéktalanul tisztázni akarja Nagy Imre miniszterelnök leváltásának, elítélésének és kivégzésének körülményeit. 1956 után összesen 247 személyt végeztek ki, aki részt vett a felkelésben. Kádár János ma is makacsul hallgat a magyar történelem e sötét fejezetéről. A vizsgálatok azonban annyit már kiderítettek, hogy Kádár egy sötét korszakban igen negatív szerepet játszott. Már ezért sem várhatta meg a pártvezetőség, amíg Kádár maga kéri nyugdíjaztatását. Gyorsan kellett cselekedni, mert az 1958-ban kivégzett Nagy Imre exhumált tetemét a jövő hónapban teljes tiszteletadással eltemetik. A pártvezetőség nyilván tisztában van azzal, hogy a gyószszertartáson tízezrek vesznek majd részt. Hivatali ideje álatt Kádár Magyarország számára nagyobb szabadságot vívott ki Moszkvától, mint a többi kelet-európai kommunista párt, egy híressé vált mondatával: "aki nincs ellenünk, az velünk van". Már öt évvel a népfelkelés után kimozdította a lakosságot letargiájából, amire Gustáv Husák húsz évvel a prágai tavasz lelverése után sem képes. Ma a kelet-európai történelem egyik legdöntőbb pillanatában Kádár csődöt mondott. 1968 nyarán nem szállt szembe Moszkvával, és nem utasította el magyar csapatok részvételét a prágai tavasz leverésében. Mint később mentegetőzve mondta, nem akarta veszélyeztetni a Magyarországon elindult gazdasági reformokat. Dubcek volt csehszlovák pártvezető nemrég elmondta, hogy Kádár megakadályozhatta volna az intervenciót és gyávaságával a magyar reformmozgalmat nem mentette meg. Brezsnyev parancsára le kelllett a (...) Az azt követő húsz éves (...) árát most a magyar népnek kell megfizetnie. +++
1989. május 9., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|