|
|
|
|
Bős-Nagymaros - 1. folyt.
|
- A magyarországi népszavazás eredményétől függően mi készen állunk arra, hogy azonnal az amerikai és a nemzetközi pénzintézetekhez forduljunk, például a Világbankhoz, hogy kompenzálják Magyarországot az építkezés leállításával és a környezet helyreállításával kapcsolatos költségekért. Közvetlenül, vagy pedig az adósságok egy részének az elengedésével. Azaz az adósság természetvédelemre váltásával. Így Magyarország adósságát adott esetben annyival csökkenthetnék mint amennyibe a bős-nagymarosi építkezés leállítása kerül. Persze a magyar kormánynak bele kell egyeznie abba, hogy a Duna-szakaszt a jövőben megóvja a gátépítkezési tervektől és más környezetvédelmi károkat okozó elképzelésektől. - Javasolni fogja-e Ön, hogy a nemzetközi pénzintézetek fellépése mellett kezdeményezzenek egy olyan világméretű akciót, mely egyebek közt környezetvédőktől magán- és intézményi adakozásokból gyűjtene pénzt a fenti célra? Ha vannak ilyen tervei, mondja el legyen szíves, hogy aki adakozni akar a bős-nagymarosi erőmű leállítására és ezt az intejút, illetve ennek részleteit rádiónk lengyelre, románra, csehre és szlovákra lefordítva is sugározza, szóval aki adakozni akar, az hová, milyen formában küldjön pénzt, kivel vegye fel a kapcsolatot? - A nemzetközi és az amerikai pénzügyi intézeteknél való közbenjárás mellett a szervezetünk támogatna egy nemzetközi pénzgyűjtő akciót is környezetvédők között is, ráadásul a saját költségvetésből is szakítanánk pénzeket erre a célra. +++
1989. május 8., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|