|
|
|
|
Szegedi Galiba Kör - 7/1. folyt.
|
A körülmények - mint tudjuk - azóta megváltoztak. E cikk lényeges részei is hamarosan, 1988. februárjában megjelentek, mégpedig nem a Iustitium című 300 példányos kari lapban, hanem több ezer példányban az egyetemi újságban. Ugyanakkor klubhelyiséget is kapott a kör a jogi kar pincéjében, és nagyjából ezzel egy időben komolyabb összeget nyert el a Soros- alapítvány pályázatán. Ekkor indult előadássorozatuk, amelynek témái jól mutatták, hogy a csoport időközben már részben kicserélődött tagjai komolyabb, az egyetem falai közül kilépő politikai szerepre készülnek. Az első előadáson a választási rendszerről volt szó, majd az 1980-as évek elejének, a Kádár-féle vezetés által megbuktatott reformelképezelésekről és a közigazgatásról. 1988. március 15-ikén tartotta a Galiba Kör első, nagyobb közönséget vonzó estjét. Marosi Júlia népdalénekes, ifjú Csoóri Sándor édesanyja és Kátó Sándor, az Erdélyből származó színművész emlékezett a forradalomra, majd Szabó Miklós történésszel és Ribár János szegedi evangélikus lelkésszel beszélgetett a Kör két tagja a magyarság XX. századi sorsáról. Az est kettős lábtörést jelentett: nemcsak Szabó Miklós, az ismert ellenzéki került le ezzel a tilalmi listáról, de évtizedek óta először kapott szót egy lelkész egyetemi ünnepségen. A következő rendezvények is telt házat vonzottak, ami előadásokként körülbelül 150 hallgatót jelentett. Lengyel László közgazdász, Andrássy Miklós és Némethy Zsolt, a Fidesz alapítói, valamint Hegedűs András szociológus volt az előadó. (folyt.)
1989. május 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|