|
|
|
|
Lázadoznak a kínai újságírók (1.rész)
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. május 5. péntek (MTI-tud ) - A kínai belpolitika változását tükrözi, hogy május 4-én a pekingi diákokkal együtt több mint 200 kínai újságíró is részt vett az utcai tüntetésekben, s a Kínai Népköztársaság kikiáltása óta első ízben követelte a sajtószabadságot. A kínai sajtó legújabbkori történetében példa nélkül álló megmozdulásban részt vettek a Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapjának újságírói is. Megfigyelők az újságírók látványos megmozdulását összefüggésbe hozzák a diáktüntetésekkel, amelyek résztvevői nemcsak sajtószabadságot követeltek, hanem élesen elmarasztalták az újságírókat is. A Peking Egyetemen olyan tacepaót függesztettek ki, amely kutyaként ábrázolta az Új Kína hírügynökséget. A kutya szájában ,,hazugság,, feliratú csont volt látható.
Számos jel mutatja, hogy a diákmegmozdulások sikere akcióra késztette az újságírókat is. A tüntető újságírók követelték, hogy helyezzék vissza tisztségébe a sanghaji Sicsie Csingcsi Taopao (Világgazdasági Hírek) című lap elbocsátott főszerkesztőjét és szüntessék meg a lap ellen indított pártvizsgálatot. Kínai értelmiségiek 50 főnyi csoportja is csatlakozott a sanghaji lap ügyében az újságírókhoz és nyílt levélben szólította fel a sanghaji párttitkárt a véleményük szerint a sajtószabadságot sértő intézkedés visszavonására. A legújabb hírek szerint pedig a liberális lap újságíró kollektívája elhatározta, hogy pert indít Csiang Cö-min, a KKP sanghaji pártbizottságának titkára, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja ellen. Az újságírók azzal vádolják a párttitkárt, hogy a főszerkesztő elbocsátásával és a lap ellen indított vizsgálattal megsértette az alkotmányban rögzített sajtószabadságot és súlyos kárt okozott a Kínai Kommunista Párt és a kormány tekintélyének. (folyt.)
1989. május 5., péntek 14:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Lázadoznak a kínai újságírók (2.rész)
|
Kínai sajtókörökből származó hírek szerint az újságírók több más akciót is terveznek. Egyebek között petíciót szándékoznak benyújtani a kommunista párt központi bizottságának, a központi kormánynak és a parlament elnökségének, s követelik olyan sajtótörvény megalkotását, amely valóban biztosítja számukra, hogy az igazságnak megfelelően tükrözzék írásaikban mindazt, ami Kínában történik. Másrészt az újságírók is követelik, hogy folytasson velük párbeszédet a párt és az állami vezetés, szüntessék meg a sajtó szigorú irányítását és kísérletképpen jelöljenek ki Pekingben és a tartományi központokban olyan lapokat és folyóiratokat, amelyek a pártközpont propaganda osztályának és az államtanács sajtóhivatalának közvetlen ellenőrzése és beavatkozása nélkül tevékenykednek. Ilyen kísérlettel be lehet bizonyítani, hogy a kínai sajtó képviselői igenis alkalmasak arra, hogy szigorú felügyelet, állandó beavatkozás és cenzúra nélkül tevékenykedjenek, szolgálják a reform és a szocializmus ügyét - mutatnak rá újságírók.+++
1989. május 5., péntek 14:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|