|
|
|
|
1989. május 1-je (40. rész) - Ünnepségek országszerte
|
Az MSZDP képviselője arról szólt, hogy csak kényszerűségből ünnepelnek együtt az MSZMP-vel, mivel pártjuknak egyelőre nincs saját helyisége; a várakozás, a bizalmatlanság és a fenyegetettség érzése él a szociáldemokratákban, mivel nem ismerik az MSZMP igazi arcát, nem tudják fölmérni reformszárnyának valódi erejét. A Magyar Szocialista Munkáspárt képviselője viszont azt hangsúlyozta: pártja nem elviseli a változásokat, hanem olyan történelmi fordulat élére állt, amelyet csak a XIX. századi reformkorszakhoz lehet hasonlítani. Az MSZMP minden baloldali párttal együtt akar küzdeni a lét- és jogbiztonságért. Jól átgondolt gazdaságpolitikai programmal kell elejét venni annak, hogy a Mecsek vidéke depressziós területté váljék. A mindössze 40 perces gyűlés a Szózat eléneklésével zárult. Visszafogottan ünnepelték május 1-jét Szegeden. A Széchenyi téri nagygyűlésen a szakszervezeti szónok hangsúlyozta: ,,Ezt a május 1-jét arra használjuk föl, hogy tiltakozzunk az ellen a politika ellen, amelyet ma a kormány gyakorol.,, A válságból való kiut teendőit három kérdés köré csoportosította: az oktatás fejlesztése, a foglalkoztatás és a szociálpolitika megnyugtató megoldása. Számosan vettek részt a szegei Juhász Gyula Művelődési Központban megrendezett fórumon, ahol a pártok, alternatív szervezetek képviselői a megélhetésről, a foglalkoztatáspolitikáról fejtették ki véleményüket. Debrecenben a nagyerdei víztorony melletti területen külön majálissal köszöntötték az ünnepet a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége helyi szervezetei. Győrött a Rába Stadionban rendezték meg - számos nagyüzem dolgozóinak részvételével - a központi ünnepséget, amelyet egésznapos kulturális és sportprogram követett. Győr-Sopron megye több vidékén - a Rábaköz, a Szigetköz és a Hanság falvaiban - színes szalagokkal díszített májusfákat állítottak az ünnepre. Zalaegerszegen a zuhogó eső, a viharos metsző szél miatt az alsóerdő helyett a városi sportcsarnokban rendeztek ünnepséget, amelyen a megye és a város szakszervezeti, illetve MSZMP-vezetői mellett beszédet mondtak a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezeteinek képviselői is; az ünnepi műsort az MDF szervezte. A szabadtérre tervezett kulturális műsorokat Kaposvárott és más somogyi városokban is a művelődési házakban tartották meg, Barcs kivételével, ahol sportrendezvényekkel avatták fel a város új szabadidőközpontját. (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 21:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|