|
|
|
|
MDF-tanácskozás az egészségügyről
|
1989. április 22., szombat - A Magyar Demokrata Fórum egészségügyi programtervezetének vitáját kezdte meg szombat délelőtt az MDF által szervezett egészségügyi fórum a Semmelweis Orstudományi egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében. A tervezet, amely a főváros számos gyógyintézetében dolgozó klinikusok az MDF vezetőségének felkérésére dolgoztak ki, abból indul ki, hogy az egészségügy reformja csak a teljes gazdasági és politikai reform szerves részeként valósítható meg. A dokumentum hangsúlyozza: a magyar egészségügyi és szociális ellátás színvonalának javítása végett az egészségügy nemzeti jövedelemből való részesedésének arányát jelentősen szükséges növelni. A finanszírozási rendszer alapjaként az MDF-tervezete javasolja az általános, egyéni, kötelező biztosítási rendszeren nyugvó ellátás megteremtését. A lakossági biztosítási rendszer bevezetése mellett az egészségügyi ellátást az államnak és a biztosító intézeteknek együttesen kell finanszírozniok - emeli ki a tervezet. A dokumentum foglalkozik az ellátás személyi feltételeinek javításával. Egyebek között szorgalmazza a szakemberképzés reformját, a szakmai irányítás színvonalának emelését, az egészségügyi személyzet társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsülésének újjáteremtését. A szociális tennivalókat megfogalmazó részben hangsúlyozza a népszaporulat növelését célzó feladatok kiemelt kezelésének a fontosságát. (MTI)
1989. április 22., szombat 10:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|