|
|
|
|
Az IHT a Soros-alapítványról
|
lászló balázs, az mti tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. március 30. csütörtök (MTI-tud) - Az International Herald Tribune című amerikai lap fényképpel kísért cikket közölt a Soros-alapítvány tevékenységéről Magyarországon és más szocialista országokban. A Budapestre kiküldött amerikai újságíró hangsúlyozza benne, hogy Soros annak a kivándorlónak a típusa, aki Amerikában meggazdagodva nem felejtette el hazáját. Csakhogy ő nem a szülőfaluján segít, hanem ,,segít átalakítani egy egész országot, a kommunista Magyarországot,,.
A cikk hangsúlyozza, hogy ,,ez az első nyugati alapítvány, amelyet hagynak önállóan működni egy kommunista országban,, s az alapító és a magyar hatóságok egyformán meg vannak elégedve tevékenységével,,. Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet pedig oly sokra becsüli, hogy úgy fogalmazott, ,,ha választanom kellene, mit zárjanak be, az alapítványt vagy a nagykövetségemet, a nagykövetséget választanám,,. A Soros-alapítvány tevékenységéről elmondja a cikk, hogy az az MTA-val együttműködve dolgozik, de eredetileg Vásárhelyi Miklós, a politikai ellenzék egyik vezére, Nagy Imre egykori titkára győzte meg Sorost, hogy érdemes belefognia a magyarországi vállalkozásba. Az alapítvány egyre bővíti tevékenységét, ösztöndíjakon kívül tudományos felszereléseket, orvosi műszereket ad Magyarországnak és támogatja az ellenzéki értelmiségieket. Magától Sorostól idézi, hogy támogatják a FIDESZ-t, amelyet az alapító a legfontosabb magyar altenratív szervezetnek tart és amely szerinte biztosíthatja, hogy ne fordítsák vissza a párt és a kormány engedményeit. Soros nagy érdeklődéssel és várakozással nyilatkozott szovjetunióbeli és kínai terveiről is. +++
1989. március 30., csütörtök 19:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|