|
|
|
|
A ,,hatok,, nyílt levele Ceausescuhoz (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. március 13. hétfő (MTI-TUD) - A The Independent hétfői számában teljes terjedelmében ismertette azt a nyílt levelet, amelyet a Román Kommunista Párt hat veterán vezető személyisége intézett Nicolae Ceausescu román államelnökhöz. A londoni lap jelentőségteljesen emlékeztet arra, hogy a nyílt levél egyik aláírója, Silviu Brucan professzor, a Scinteia volt főszerkesztője tavaly decemberben Moszkvában járt, ahol ,,magas szinten tüntetően meleg fogadtatásban részesült.,,
Brucan professzor volt egyébként az első prominens ,,lázadó,,, aki 1987 novemberében - a brassói tüntetéseket és Zsil-völgyi bányászfelkelést követően - tiltakozó levelet juttatott el a The Independenthez. A ,,hatok,, nyílt levelét a múlt szombaton a BBC rádió világszolgálata ismertette először. A BBC-hez eljuttatott dokumentum teljes szövegéből kiderül, hogy a román kormányzat jelenlegi politikájának megsemmisítő bírálatát követően a ,,hatok,, három pontos követelését terjesztették a román államfő elé, s ezek teljesítése esetén készségüket nyilvánították a párbeszédre a zsákutcából való kiút keresésében. A nyílt levél így kezdődik: ,,Nicolae Ceausescu elnök úr, ,,Olyan időkben, amikor az ön politikája már magának a szocializmusnak az eszméjét fosztja meg hitelétől - azt az eszmét, amelyért harcoltunk - és amikor országunk elszigetelődik Európában, úgy döntöttünk, hogy meg kell szólalnunk. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy ezzel szabadságunkat, sőt, még életünket is kockáztatjuk, mégis kötelességünknek tartjuk, hogy visszafordulásra szólítsuk fel Önt a jelenlegi úton, mielőtt túlságosan késő lenne. A nemzetközi közösség elítéli Önt annak a helsinki záródokumentumnak a be nem tartása miatt, amelyet ön sajátkezűleg írt alá. Románia állampolgárai elítélik Önt annak az alkotmánynak a be nem tartása miatt, amelyre Ön felesküdött.,, A nyílt levél ezután tételesen felsorolja az alkotmány és a nemzetközi kötelezettségek megsértésének tényeit, kezdve a falurombolási terv emberi jogi vonatkozásaival, folytatva a külföldiekkel való érintkezés tilalmával, az állambiztonsági szerveknek a nép ellen fordításával, a régi párttagok és az értelmiségiek üldözésével, a törvényesség semmibevételével, egészen az ipar és a mezőgazdaság tönkretételének és a falu-szisztematizálás gazdasági-társadalmi-politikai következményeinek leírásáig. (folyt.)
1989. március 13., hétfő 18:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A ,,hatok,, nyílt levele Ceausescuhoz (2.rész)
|
A román államfőhöz intézett nyílt levél zárószakasza így hangzik: ,,Végezetül, mélységesen aggaszt bennünket, Románia nemzetközi helyzetének és tekintélyének gyors romlása. Ez megmutatkozik abban is, hogy - amint Ön tudja - jónéhány állam bukaresti nagykövetségének bezárása mellett döntött. Ami a legriasztóbb, olyan európai országok, mint Dánia és Portugália követségei már távoztak, s mások is követhetik őket. Fokozódó elszigetelődésünk nemcsak a diplomáciai kapcsolatokat érinti. Elvesztettük a legnagyobb kedvezményt az amerikai kereskedelemben, s ennek következtében egyes textilgyárainknak nincs megrendelésük. Az EGK nem hajlandó meghosszabbítani kereskedelmi megállapodását Romániával, ami negatív kihatással lesz gazdaságunk más szektoraira is. Ön mindig azt tartotta, hogy a csúcstalálkozók döntő fontosságúak az államközi kapcsolatok javításában. Ámde, hogyan gondolja Ön jobbítani Románia államközi kapcsolatait, amikor Európa nem-kommunista nemzeteinek egyik vezetője sem hajlandó találkozni Önnel? Románia európai ország és az is marad, s mint ilyen együtt kell haladnia a helsinki folyamattal, nem pedig szembefordulni vele. Ön nekifogott a vidék földrajzának megváltoztatásához, ámde Ön sem viheti át Romániát Afrikába.,, Az aláírók végül így fogalmazzák meg követeléseiket: ,,A nemzetünket mind idehaza, mind nemzetközileg szorongató negatív folyamatok megállítása végett felhívjuk Önt, hogy - első lépésként - tegye meg a következő intézkedéseket: 1. Jelentse ki kategórikusan és egyértelműen, hogy feladta a falvak szisztematizálásának tervét:, 2. Állítsa helyre az állampolgári jogok alkotmányos garanciáit; ez lehetővé tenné Önnek az emberi jogokról tartott bécsi értekezlet határozatainak betartását: 3. Vessen véget az élelmiszerexportnak, ami már biológiai létében fenyegeti nemzetünket. Mihelyt ezek az intézkedések megtörténnek, készek vagyunk építőeszellemű párbeszédben résztvenni a kormánnyal a jelenlegi zsákutcából való kijutás útjairól és módjairól. Gheorghe Apostol, a politikai bizottság volt tagja és a szakszervezetek volt elnöke; Alexandru Birladeanu, a politikai bizottság volt tagja, a tervbizottság volt elnöke; Cornel Manescu, volt külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés volt elnöke; Constantin Pirvulescu, a kommunista párt alapító tagja; Ileana Raceanu, a kommunista párt veteránja; Silviu Brucan, a ,Scinteia, volt főszerkesztője.,, +++
1989. március 13., hétfő 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|