|
|
|
|
NSZK: sajtóvisszhang - magyar belpolitika (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. március 10. péntek (MTI-TUD) - Az NSZK tömegtájékoztatása ez alkalommal is kiemelt helyet biztosított az MSZMP KB üléséről, illetve az országgyűlés ülesszakáról szóló beszámolóknak. A rádió- és tévéállomások napjában többször, hírmagyarázatok kíséretében ismertették a magyar belpolitikai élet fontos eseményeit. A vezető napilapok elemzéseket közöltek a megújulási folyamatról.
- Németh Miklós miniszterelnök az országgyűlésben is a tőle megszokott világossággal fogalmazott - állapította meg kommentárjában a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomása. A magyar államférfi kijelentése szerint az eddigi magyarországi rendszer zsákutcába jutott. A párt távlati célja az emberarcú szocializmus, amely azonban csakis többpártrendszeren nyugvó demokrácia útján valósítható meg. - A magyar országgyűlés a megtisztulás útjára lépett, s jelenlegi önbizalma, öntudatos munkája tükröződni fog az új alkotmányban is - állapítja meg a rádió. Egyidejűleg emlékeztet: az alkotmányvitában megmutatkozott, hogy Magyarországon jogállamiságra alapozott rendszert kívánnak meghonosítani, márpedig ez elképzelhetetlen a még Sztálin idejéből származó régi alaptörvény, nemkülönben a ,,reálisan létező szocializmus,, megváltoztatása nélkül. A Deutschlandfunk az alapos, általa maratoniként jellemzett vita közös nevezőjét abban jelölte meg, hogy a felszólalók egyértelműen elutasították az eddig csak részben módosított alkotmányt és magát a ,,Sztálin utáni rendszert,, is, amelyet több kommunista képviselő is szokatlan lendülettel támadott. - A vita - állapítja meg - bővelkedett a meglepő mozzanatokban is. Így a rádió ilyennek tartja egy magas rangú katontisztnek azt a javaslatát, hogy az új alaptörvényt ne csak teljes mértékben mentesítsék az ideológiától, hanem azt is szavatolják: nem valamelyik párt, hanem kizárólag a parlament rendelkezhessék a hadsereg bevetéséről belföldön és külföldön egyaránt. (folyt.)
1989. március 10., péntek 15:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|