|
|
 |
|
 |
Pirityi 2.
|
- Milyen új számításokra gondolnak?
- Jobb híján kilátástalansági mutatónak lehetne nevezni azt az
összeget, amire egy személynek, vagy családnak többletjövedelemként
szüksége lenne ahhoz, hogy reménye lehessen a társadalmilag
elfogadható életvitelre, például az önálló lakásra. Például egy
fiatal házaspár kétszer hétezer forintot keres tisztán, ez
tulajdonképpen már szép fizetés. Csakhogy ehhez még ugyanennyi
kellene nettóban ahhoz, hogy a lakásbeugrót pár év alatt össze
tudják spórolni. Ráadásul a sokféle törlesztés, a család eladósodása
miatt erre a plusz tizenöt ezerre továbbra is, akár évtizedekig
szükségük lesz. Ez a kilátástalansági mutató ma egyre több családban
egyre magasabb összegeket tesz ki.
Feltétlenül számítani kellene érzékenységi mutatót is, amely azt
jelzi, hogy egy-egy árucsoport drágulása a különböző társadalmi
rétegekre hogyan hat. Például a nyugdíjasokat a ruházati cikkek
áremelkedése sokkal kevésbé érinti, mint egy fiatal házaspárt, nekik
nehezen elviselhető többletterhet jelent. Vagy például az
építőanyagok drágulását nem az egész ország sínyli meg, de akiket
érint, azokat nagyon súlyosan érinti. Adott esetben azt is
jelentheti, hogy egyáltalán nem tudják elkezdeni az építkezést, mert
az anyagköltségek egyik napról a másikra százezrekkel emelkednek.
Vagy nem tudják folytatni a munkát, mint ahogy szerte az országban
látni félbehagyott családi házakat. A statisztika ezt az
áremelkedést is az egész lakosságra teríti, ugyanakkor az építési
anyagok árai csak a lakosság mintegy egyötödét érintik közvetlenül.
- Ezek, ha jól értelmezem, tulajdonképpen a tömeges
elszegényedés mutatói.
- Manapság a lakosság mind szélesebb rétegei kerülnek olyan
helyzetbe, hogy nem egyszerűen az életszínvonaluk csökken, hanem
anyagilag szó szerint ellehetetlenülnek. Vegyünk egy négytagu, két
keresős átlagcsaládot, tizenöt ezer forint körüli havi nettó
jövedelemmel. Ennek a családnak a létminimumon való megélhetéshez
1988-ban körülbelül ugyanennyi, vagy valamivel kevesebb jövedelem
elég volt. Tegyük fel, hogy állami bérlakásban laknak, tehát
sokakhoz képest igen jó feltételekkel indulnak. Ha a kereseti
viszonyaik nem változnak és egyéb jövedelmük nincs, 1989-ben a
magyar átlagbér kétszerese már nem lesz elég ahhoz, hogy egy
kétgyerekes átlagcsalád a létminimumon megéljen.(folyt)
1989. február 16., csütörtök 11:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|