|
|
|
|
Kevesebb szőlőoltvány készül a mátraaljai tsz-ekben
|
1989. január 17., kedd - Megkezdték a szőlőoltványok készítését az oltványtermelő mátraaljai tsz-ekben. A korábbi esztendőkben Abasárról, Markazról és Nagyrédéről évente 10-11 millió oltványt is szállítottak a hazai mezőgazdasági üzemekbe és exportra. Az idén várhatóan jóval kevesebbre lesz szükség, és igen nagyok az eladatlan készletek is. A legtöbb oltványt termelő Abasári Rákóczi Termelőszövetkezet telepein például a tavaly ilyenkor készített 3,2 millió oltványból több mint 2,5 millió vár még vevőre. Míg korábban általában egymillió tövet küldtek innen Csehszlovákiába és a Szovjetunióba, ez a mennyiség most szinte teljes egészében itthon maradt, miközben a szabályzók változása miatt a hazai igények is megcsappantak. Az exportot a szovjet köztársaságokkal kialakuló közvetlen árucsere-kapcsolat révén igyekeznek újraéleszteni, így például Moldáviába való szállításokról kötnek várhatóan a közeljövőben megállapodást.
Az abasári tsz árbevétel-kiesése igen nagy az eladatlan oltványok miatt, hiszen a tervezett 80 millió forint helyett mindössze 15 milliót hozott ez az ágazat. A veszteség csökkentésére 2,2 millió forint állami támogatást kapott a közös gazdaság. Az oltványok előállításával foglalkozó száz dolgozó többségével szerződést kötöttek más munkára, így a szőlőterület művelésére, a tervek szerint ugyanis az idén mindössze 500-600 ezer oltvány készül itt, elsősorban a hazai kistermelők körében is kedvelt kékszőlő és csemege fajtákból. (MTI)
1989. január 16., hétfő 22:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|