|
|
|
|
Szovjet-magyar idegenforgalmi megbeszélések Budapesten
|
1989. január 7., szombat - A szovjet-magyar turizmus fejlesztéséről, a két ország közötti idegenforgalmi együttműködés tapasztalatairól és a további feladatokról tartottak megbeszéléseket Budapesten a szovjet Idegenforgalmi Állami Bizottság és az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetői január 5. és 7. között. Megállapították, hogy a szovjet-magyar idegenforgalmi kapcsolatok az elmúlt időszakban a korábbiaknál sokrétűbbek voltak. 1988-ban közel 700 ezer szovjet állampolgár látogatott Magyarországra, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Sztyepanov Vagyim Mihajlovics, a szovjet Idegenforgalmi Állami Bizottság elnökhelyettese tárgyalt Czeglédi Józseffel, az OIH helyettes vezetőjével, valamint több magyar idegenforgalmi vállalat képviselőjével.
A tárgyalásokon a szakemberek megállapították: az utóbbi időben jelentősen javultak a határmenti forgalom feltételei. A magyar-szovjet idegenforgalmi vegyesvállalatok lérehozása is kedvezően hat a kapcsolatok fejlesztésére. Különösen sikeres a Grúziában már működő tavaly alapított gudauri gyógyidegenforgalmi komplexum, amelyet osztrák, szovjet és magyar együttműködéssel hoztak létre. A megbeszéléseken elhatározták: a jövőben tovább erősítik a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatokat, ennek érdekében közösen képeznek idegenforgalmi szakembereket. Megállapodtak arról, hogy a moszkvai Metropol Szálló üzemeltetésében a jövőben részt vesznek a Pannonia Vállalat dolgozói. A szovjet vendégek látogatást tettek a budapesti Vendéglátóipari Főiskolán. A nemzetközileg is elismert magyar oktatási intézményben tanulmányozták a magyar idegenforgalmi és vendéglátóipari szakemberképzés elméleti és gyakorlati módszereit. (MTI)
1989. január 7., szombat 13:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|