|
|
|
|
Az áremelések következményei
|
München, 1989. január 16. (SZER, Világhíradó) - Ami mindenkinek elsőszámú témája egy hét óta Magyarországon, az áremelések következményei. Ezek a következmények, ami a kérdés politikai vonatkozását illeti, még beláthatatlanok. Jassó Mihály, a budapesti pártbizottság első titkára szerint a helyzet rendkívül felszültté vált, és a magyar társadalom a robbanás felé közeledett. Abban a reményben regisztráljuk a már említett és még várható tiltakozó sztrájkokat, hogy a robbanás nem következik be, de az illetékeseket figyelmeztetik: a tűzzel játszanak. Mint mondtam, mindenkit érint az áremelés, de azt a két és fél milliót, az ország lakosságának egy negyedét, aki a létminimum alatt él, mindennél jobban. Solt Ottília, a SZETA vezetője az ő helyzetüket elemzi. Felolvassuk kommentárját. - A kisnyugdíjasok nyomora senki előtt sem titok. Ebben az évben a 70 éven felüliek és a teljesen munkaképtelenek minimális nyugdíját, illetve szociális járadékát 3.500 forintra emelte a kormány. Ez az összeg 10 százalékkal haladja meg a tavalyi évre hallgatólagosan megállapított nyugdíjas létminimumot, miközben a beígért infláció mértéke 15 százalék. A minisztertanácsi közlemény azt is elárulta, hogy legalább 250 ezer ilyen idős, vagy rokkant emberről van szó, akiknek összes jövedelme a létminimum alatt maradt tehát. A 70 éven aluli nyugdíjasok minimális nyugdíja néhány forinttal több, mint a tavalyi létminimum. És az özvegyi nyugdíjak minimuma a várható puszta létfenntartási költségeknek alig 90 százaléka. Az új évvel beköszöntő új árak azonban alighanem a gyerekes családokat sújtják legjobban. Szörnyű érvágást szenvednek el a két gyerekesek, ha csak nem tudják jövedelmüket jelentősen növelni. Ők csak különösen kirívó esetben kaphatnak kedvezményt a gyermekintézmények térítési díjához, amihez eddig az állam a családi jövedelem függvényében hozzájárult, s a teljes költséget csak a viszonylag magas jövedelmű családoknak kellett fizetni. A három- és többgyerekesek - most jövedelemtől függetlenül - automatikusan 50 százalék kedvezményt kapnak, amit csak üdvözölni lehet, hiszen nagyon kevés olyan sokgyerekes család van, amelyikben a magyar bérszínvonal mellett magas az egy főre jutó jövedelem. Köztudott, hogy a jövedelem mindennél szorosabban függ az eltartottak számától, különösen a bérből élők körében. Az átlagos kereset alig fedezi egy eltartott létminimumát a kereső létminimuma mellett. Két átlagos keresetű szülő három gyerekkel nem éri el a létminimumot. Az alacsony keresetű sokgyerekes szülő - és ilyen sokkal több van, mint az átlagnál jobban kereső - gyakran nem szokta igénybe venni a napközi és az óvoda luxusát - ha csak nem kapott méltányosságból ingyenes ellátást. Az ingyenességre nem voltak garanciák, a tanácsok bizonyos keretek között maguk szabták meg, hogy kinek és mily módon biztosítják a térítésmentes ellátást. Tavaly és tavalyelőtt sorban szüntették meg az ingyenesség intézményét, mert nem volt fedezetük az élelmezési normák kielégítésére. Legalább ennek a kifizetését megkövetelték tehát a szülőktől. Az átlagot keresők szemében ezek nem nagy összegek, napi három-négy forint gyermekenként. Csakhogy több iskolás és óvodás befizetése már százakra rúgott és ezt azok a szülők, akik eddig ingyenességet kaptak szegénységük folytán, esetleg azért, mert gyermekvédelmi megfontolásból gyerekeiket be akarták csalogatni a napközibe és az óvodába, nem tudták, vagy nem akarták-befizetni és így sok gyerek kívül rekedt a gyerekintézményeken. Pedig nem egynek csak így jutott volna rendszeres étkezés. Nem egynek, inkább néhány 10 ezernek. Most legalább elvben megint ehetnek a napköziben, elvihetik őket az óvodába. Persze kérdés, hogy meddig lesz erre a tanácsoknak pénze. Növelte ugyan a Szociális és Egészségügyi Minisztérium a keretet, de a 800 millió forint nemcsak erre kell. Megdrágul a fűtés, ehhez hagyományosan hozzájárultak a tanácsok az öregeknél, és drámaian drágult a gyógyszer. Egy ismerős családban két gyerek lázasodott be egyszerre és a rutinellátás 360 forintos patikaszámlát jelentett. A sokgyerekes, alacsony jövedelmű családokban legfeljebb a fizetést követő egy héten tudnak előteremteni egy ilyen extra kiadást, és akkor nem tudják kifizetni a hónap végén a lakbért, a villanyszámlát, ami egyébként is már két év óta teljes összeomlás, véget nem érő növekvő eladósodást zúdított a szegény családok fejére. A lakosság jelentős részének költségvetési csődjét jellemzi, hogy 1987 elejétől 1988 elejéig több, mint másfélszeresére, 25 ezerre nőtt azoknak a háztartásoknak a száma Budapesten, amelyik tartozott a lakbérével. Idősek és munkások lakta kerületekben a lakásbérlők 10 százaléka nem tudta kifizetni a lakbért. 1988 elején 35 millió forintos villanyszámla-tartozás nyomta a budapestieket. Ez pontosan 10 millió forinttal volt több, mint egy évvel korábban. Nyilvánvaló, hogy 1988 során ezek a terhek csak nőttek és nem heti 150, hanem 300 családnál kapcsolják ki a villanyt, mert 1987-ben hetente 150 családnak kellett elbúcsúznia a világítástól, esetleg a főzéstől, a mosógéptől, a fridzsidertől, ha addig még el nem kótyavetyélte egy korábbi lakbér, villanyszámla fedezéséért. Itt Budapesten, ahol a legkevésbé fenyeget a munkanélküliség. Tény, hogy a kétgyerekes családok járnak talán a legrosszabbul. Jelentős részük fiatal, tehát még nincs megfelelő lakása és nem is keres jól, különösen ha értelmiségi. Ha a két gyerekük általános iskolás, akkor havi 1.200 forintot fizetnek az iskolai étkezéséért, és ez majdnem annyi, mint amennyit pár hónappal azelőtt összesen gyerekeikre költöttek havonta. Legalábbis a KSH háztartási statisztikája szerint. Mivel csak két gyerekük van, nem kapnak kedvezményt. A gyerekek könnyebben betegszenek meg. Elő kell teremteniük a gyógyszer árát, és tanácsi segélyért hiába jelentkeznek, hiszen a családi jövedelmük többnyire magasabb, mint a nyugdíjasoké és a sokgyerekeseké. Az ő életszínvonaluk romlik tehát a legjobban. Am hiába mutatja ki a statisztika talán itt a legnagyobb romlást, és hiába érezhetjük át mindannyian, mennyire nyomasztó visszasüllyedni egy kiterjedt középrétegnek a napi filléres gondok és az állandó kényszerű lemondás szürkeségébe. Az alsó egy millió, amely először marad munka nélkül, amely számára a júliusig három ezer forintos vérlázító minimálbér a realitás, sőt olykor az elérhetetlen magasság. Így például a közhasznú munka bére az ország számos vidékén alatta marad a minimálbérnek, és a vidéki üzemekben a betanított női munkások sem érik el. Azzal a millióval mi lesz? +++
1989. január 16., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|