|
|
|
|
Összeült az Érdekegyeztető Tanács
|
1990. október 28., vasárnap - Az Érdekegyeztető Tanács vasárnap délben megkezdődött ülésén először a tárgyalócsoportok vezetői szólaltak fel. Rabár Ferenc pézügyminiszter a kormány kompromisszum-készségét hagsúlyozta, majd javaslatot tett arra, hogy a felvetődő konkrét kérdések megvizsgálására, a javaslatok véleményezésére válasszanak két párhuzamosan működő szakértői bizottságot. Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal elnöke, az érdekképviseletek tárgyalócsoportjának vezetője arról beszélt: egyértelművé kell tenni, hogy nem a taxisok ügyéről van szó, hanem általános társadalmi válságról, s ezért, mint mondotta, kétséget kizáróan a kormány a felelős. Szakértői bizottságok kiküldését feleslegesnek ítélte. A munkaadók képviseletében felszólaló Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke ugyancsak elutasította a szakértői bizottságokra vonatkozó javaslatot, s kifejtette: a maguk részéről megfelelő felhatalmazással, s minden számításba jöhető variánsra felkészülve ültek le tárgyalni.
A tanács - ügyrendje szerint - ezzel elvetette a bizottságokra vonatkozó javaslatot. A kormány tárgyalócsoportja a döntést tudomásul vette. Megkezdődött az érdemi vita. Bod Péter Ákos, ipari és kereskedelmi miniszter megkezdte a kormány álláspontjának kifejtését. Bevezetőben óvott attól, hogy a résztvevők valamiféle tv-kamera előtti szónoki emelvénynek tekintsék a tanácskozást. (MTI)
1990. október 28., vasárnap 12:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|