|
|
|
|
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülése -
miniszterjelöltek meghallgatása (1. rész)
|
1990. május 21., hétfő - Az Országgyűlés Gazdasági
Bizottsága hétfőn három miniszterjelöltet - Nagy Ferenc
földművelésügyi, Gerbovits Jenő tárca nélküli és Siklós Csaba
közlekedési és hírközlési - hallgatott meg.
Nagy Ferenc, aki évekig tsz-elnökként dolgozott, majd 1983-ban ment nyugdíjba, elmondotta, hogy alapvetően az 1947-es tulajdoni állapotokat kívánják helyreállítani, anyagilag rehabilitálva az elmúlt 40 év során megnyomorított, kisemmizett parasztságot. Nem új földosztásról van szó, hanem a tulajdonjog helyreállításáról. Ez azt is jelenti, hogy a termelőszövetkezetek tovább gazdálkodhatnak, ám a földekért ezután - amennyiben a tulajdonos bérbeadja - bérleti díjat kell fizetni. A program megvalósítása során a fokozatosságra és a teljes önkéntességre törekednek. Véleménye szerint nem marad parlagon föld, mivel a szabadon maradt földek az önkormányzatok tulajdonába kerülnek.
Számos, a felvázolt rendszerben alapvetően kételkedő kérdés hangzott el a bizottsági ülésen, amelyre a képviselők érdemi választ nem kaptak. Palotás János, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, a VOSZ elnöke egyenesen agyrémnek minősítette a programot. Véleménye szerint ilyen alapon nemcsak a paraszti tulajdont, hanem az eredeti polgári tulajdont is helyre kellene állítani, mi lesz akkor az államosított bérházakkal, műhelyekkel, gyárakkal. Szalay Gábor, az SZDSZ képviselője szerint a kisgazdapárti földprogram valamennyi párt elképzelésétől távol áll. Az MDF programja sokkal közelebb van e tekintetben az SZDSZ-hez, mint a kisgazdákéhoz. Hogyan fog működni ilyen körülmények között a koalíció? - tette fel a kérdést a képviselő, amire a miniszterjelölttől nem kapott érdemi választ.
A bizottság ezután Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszterjelöltet hallgatta meg. Gerbovits Jenő, aki a Kertészeti Egyetemen szerzett diplomát, elmondotta, hogy véleménye szerint nemcsak a földet kell visszaadni a parasztoknak, hanem a gyárat, a bérházat, a különböző üzleteket az eredeti tulajdonosoknak. Ez utóbbi az ő magánvéleménye, a Kisgazdapárt földprogramját viszont mindenképpen következetesen végig akarja vinni. Véleménye szerint ugyanis attól kell félni hogy a termelőszövetkezetek előbb szétesnek, mint ahogy a parasztok hozzájuthatnak földjeikhez. Az állami támogatás megszűnésével a jelenlegi vagyonmentés következtében a gazdaságok mind nagyobb része ellehetetlenül. (folyt.köv.)
1990. május 21., hétfő 14:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|