|
|
|
|
Hazánk és a Közös Piac
|
----------------------
München, 1990. április 26. (SZER, Magyar híradó) - Farkas Péter:
- Tudjuk, hogy a Kisgazdapárt politikai bizottsága tegnap úgy döntött, hogy április helyett csak augusztusban tartják meg a párt országos gyűlését. A Kisgazdapárt megyei vezetői szerint azonban a legrövidebb időn belül össze kell hívni a párt országos nagyválasztmányát. A vita hátterében természetesen személyi kérdések is fellelhetők. Mindez azért fontos, mert a kisgazdák várhatóan részt kapnak majd az új kormány munkájában.
Lezsák Sándor, a Demokrata Fórum egyik alelnöke ugyanakkor kijelentette, hogy a koalíciós tárgyalásokat nem zavarják a Kisgazdapárton belül kialakult személyi ellentétek. A tárgyalások zavartalanul folynak tovább, és minden remény megvan arra, hogy május közepére felállhat az új kormány - mondotta Lezsák Sándor. Erre minden kétséget kizáróan - már csak a sokasodó gazdasági gondok miatt is - nagy szükség van.
Bethlen István, a Magyar Demokrata Fórum egyik gazdasági szakértője annak a véleményének - mondhatnám reményének - adott hangot, hogy Magyarország már a közeljövőben - 1992 és 1995 között - tagja lehet az Európai Közösségnek, és ez nagyban hozzájárulna Magyarország gazdasági gondjainak a megoldásához.
Most itt ül a stúdióban rádiónk gazdasági szakértője, Vadász János. Őt kérdezem, mi a véleménye Bethlen István nyilatkozatáról?
- Én egy kicsit tartok attól, hogy a közös piaci csaltakozás néhány éven belüli beharangozása - amint most az MDF gazdasági szakértője részéről ez megtörtént -, de hangsúlyozom már elhangzottak korábban az MDF részéről hasonló más jelzések is, még korai. (folyt.)
1990. április 26., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|