|
|
|
|
- Kónya interjú - 1. folyt.
|
- A hét elején szó volt arról, hogy a kormány javaslatot tesz a parlamentnek, hogy már a jövő héten kezdődő ülésszakon tárgyaljon olyan kérdéseket, olyan törvényjavaslatokat, mint a társasági elnök kérdése, alkotmánybíróság és így tovább. Az Ellenzéki Kerekasztal részéről Tölgyesi Péter bejelentette, hogy helyteleníti ezt az elhatározást. Továbbra is kitart az Ellenzéki Kerekasztal emellett az álláspontja mellett? - Természetes, hiszen ez nem álláspontok ütközésének a kérdése, hanem ez egy aláírt egyezmény tulajdonképpen, amit az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal a tárgyalások előfeltételeként rögzített, és ennek részét képezi az, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a politikai tárgyalások témájául felvettek a felek, azokban a kérdésekben a törvényhozás nem előzheti meg a politikai megegyezést. Tehát a mi álláspontunk az egyértelmű ebben a kérdésben, hogy nemcsak törvények nem születhetnek, hanem az országgyűlés elé sem kerülhetnek törvénytervezetek. - Köszönöm a beszélgetést dr. Kónya Imrének az Ellenzéki Kerekasztal koordinátorának. +++
1989. június 21., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|