|
|
|
|
Viharos kisgazdagyűlés Debrecenben - felhívás az európai
parlamentekhez, kormányokhoz és a magyar közvéleményhez (1. rész)
|
1990. október 6., szombat - "A Rákosi-féle kommunizmus
átment az Antall-féle kommunizmusba
" "Antall József miniszterelnök
a leghűbb szövetségesét hátbatámadta és ledöfte
" - egyebek mellett
e kemény szavak mellett is elhangzottak azon a viharos hangulatu
rendkívüli kisgazdagyűlésen, amelyet szombaton a nagy indulatokat
kavart alkotmánybírósági döntés értékelésére hívtak össze
Debrecenben. Cseh Sándor országos alelnök megnyitójában kettős
nemzeti tragédiáról beszélt. Az egyik: az aradi vértanúkra való
emlékezés napja, a másik 1990. ősze, amikor is veszni látszik
nemzeti ügyünk, a kisgazda-földprogram - mondta.
A hozzászók egyike az MDF március 10-én keltezett földosztást igérő szórólapját lobogtatta, majd emlékeztetett arra, amikor a demokrata fórum látványos földosztást tartott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Hol vannak most azok, a földtulajdont jelképező címeres botok? - kérdezte a felszólaló, majd válaszolt is: azzal most a kisgazdákat verik...
A debreceni kisgazdagyűlés részvevőinek egybehangzó véleménye szerint a kisgazdákon kívül egyetlen párt sem tartotta meg választási igéreteit, s most ezt az egy pártot is véleménye megváltoztatására akarják kényszeríteni. Az európai jogrenddel ellentétesnek ítélték az Alkotmánybíróság döntését, s ezért a debreceni kisgazdák követelik: a kormány a három koalíciós párt által már korábban egyeztetett földtörvény tervezetet haladéktalanul terjessze a Parlament elé. Nem vagyunk hajlandóak fizetés nélkül távozni a koalícióból - hangoztatták -, de, ha ezt a kormány nem teszi meg, felkérik a debreceni demokratikus ellenzék pártjait: együttesen gyüjtsenek össze százezer aláírást és kezdeményezzék új parlamenti választások kiírását. Az országban ugyanis nem történt meg a rendszerváltás és gazdasági zűrzavar uralkodik. A törvényhozás tevékenysége a hatalomerősítésre korlátozódott, amihez felhasználták a kisgazdpárti képviselőket is. Ez utóbbival kapcsolatban a debreceni szervezet kezdeményezte: a kisgazdapárt elveivel, álláspontjával ellentétes kormányzati előterjesztések esetén a párt parlamenti csoportja ne vegyen részt a szavazásban.
Többen élesen bírálták a gyűlésen Torgyán József főügyészt, a parlamenti frakció vezetőjét, akinek közszereplése - az egyik hozzászóló szerint - négy-ötezer szimpatizánst tart távol a párttól. (folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 13:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Viharos kisgazdagyűlés Debrecenben - felhívás az európai
parlamentekhez, kormányokhoz és a magyar közvéleményhez (2. rész)
|
A debreceni kisgazdagyűlés résztvevői végezetül felhívást intéztek az európai nemzetek parlamentjeihez, kormányaihoz, a magyar közvéleményhez. A felhívás szerint a Magyar Köztársaság Parlamentje és kormánya azzal, hogy nem törölte el a kommunista törvényhozás alkotta alkotmányt, és nem hozta létre születő polgári demokráciánk alkotmányát, törvényhozási csapdába sodorta önmagát. A meghozott privatizációs törvény - folytatódik a felhívás - ellenkezik az európai jogrend gyakorlatával, szentesítette a kommunista jogtiprásokat, megfosztotta a polgárokat annak lehetőségétől, hogy elrablott javaikat birtokba vegyék. A napokban meghozott alkotmánybírósági döntés pedig előkészíti és teljessé teszi a magyar parasztság jogfosztását.
A Független Kisgazdapárt debreceni szervezete ezért követeli a nemzetellenes kommunista törvények azonnali eltörlését és a demokratikus jogrend megteremtését. Kérik ehhez a magyar és a nemzetközi közvélemény, a parlamentek és a kormányok támogatását. Felhívják a nemzeteket, hogy a Magyar Köztársaság kormányát csak oly mértékben támogassák, amilyen mértékben a törvényhozási munkája nem a kommunista tulajdon-használat módját akarja konzerválni, mint teszi ezt napjainkban - fogalmaz a Független Kisgazdapárt debreceni felhívása. (MTI)
1990. október 6., szombat 13:59
|
Vissza »
|
|
Javítás az mtib1005 sz. hírre
|
A mai mtib1005 sz. Viharos kisgazdagyűlés Debrecenben - felhívás az európai parlamentekhez, kormányokhoz és a magyar közvéleményhez (1. rész) című hírünk 1. bek. 4. sorában a szöveg helyesen:
... e kemény szavak is elhangzottak azon ....
-------------- A 2. bek. 1. sorában a szöveg helyesen:
A hozzászólók egyike ... ------- (MTI)
1990. október 6., szombat 15:07
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|