|
|
|
|
Taxis tiltakozás - Pártok, szervezetek véleménye (2. rész)
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szakszervezeti frakciója óva intette a kormányt a kialakult helyzet erőszakos megoldásától. A frakció úgy vélte: ismét beigazolódott, hogy a gazdasági gondok megoldása elképzelhetetlen a dolgozói érdekképviseletek kizárásával. A költségvetés hiányát nem áremelésekkel és infláció-elszabadítással kell eltüntetni, hanem működő gazdasággal.
A Demisz ügyvivő testülete felháborítónak tartotta, hogy az elmúlt hetekben tett kijelentésekkel ellentétben ilyen mértékű, az inflációt leginkább gerjesztő intézkedést hozott a kormány. Az ifjúsági szervezeti szövetség képviselőinek vélekedése szerint a társadalom elérte tűrőképességének maximális határát, így ebben a helyzetben az egyetlen elfogadható módszer a türelmes párbeszéd.
A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Dolgoozók Szakszervezeti Szövetsége is szolidaritást vállalt a taxisok kezdeményezte demonstrációval. Megítélése szerint a kormány intézkedésével az emberek életkörülményei iránti érzéketlenségről tett tanúbizonyságot.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete egyedüli megoldásnak azt tartotta, ha a kormány a csütörtöki árakat alapul véve az érdekegyeztető tanács elé terjeszti az üzemanyagár-emelés problémáját.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Közúti Közlekedési Kamara a közúti személy- és áruszállítást végző vállalkozók nevében tiltakozott a minősíthetetlenül magas üzemanyagár-emelések ellen. Álláspontjuk szerint több ezer munkavállaló válhat munkanélkülivé, mert az új üzemanyagárak sem a személy-, sem az áruszállításban nem érvényesíthetők.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége megítélése szerint az eddigi kormányintézkedések - a támogatások leépítése, a mértéktelen kamatemelés, a fizetőképes kereslet csökkentése - már egyébként is lehetetlenné tették a gazdálkodást. Emellett a most bevezetett áremelés - a korábbi költségemelkedések és támogatásleépítések miatti 30-40 százalékos élelmiszeráremelkedésen túlmenően - további 7-15 százalékos fogyasztói élelmiszeráremelést eredményez. A mezőgazdasági termelők tiltakoztak az ellen, hogy a kormány meg sem kísérelte egyeztetni intézkedését a gazdaság szereplőivel. (folyt.köv.)
1990. október 26., péntek 16:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|