|
|
|
|
Nem ürültek ki a tanácsok kasszái
|
1990. szeptember 11., kedd - Nem üres kasszákat adnak át az
új önkormányzatoknak a Komárom-Esztergom megyei tanácsok, annak
ellenére, hogy többségük gazdálkodását egész évben a pénztelenség
jellemezte. A megyei tanács végrehajtó bizottságának keddi
tatabányai ülésén elmondták: az év közepén gyakran elhangzott, hogy
szeptemberre összeomlik a tanácsok gazdálkodása és óriási
csődtömeget hagynak maguk után. Ezzel szemben a számok azt
bizonyítják, hogy ezt sikerült elkerülniök, a tanácsok - néhány
kivétellel - megfelelő egyensúlyt, egészséges arányt alakítottak ki
bevételeik és kiadásaik között. Többségük tartós betéttel
rendelkezik, a beruházásokhoz tartalékolják a szabad pénzeszközöket.
Kétségtelen - ismerték el az ülés résztvevői - mindezt csak azon az
áron tudták elérni, hogy kevesebbet költöttek fejlesztésekre, új
beruházásokra, sőt elmaradt jó néhány épület igencsak időszerűvé
vált felújítása, karbantartása és rákényszerültek fontos eszközök
vásárlásának az elhalasztására is. Példaként említették, hogy az
első félévben a helyi tanácsok programjában szereplő éves
lakásépítésnek mindössze 30 százaléka valósult meg, s már hosszabb
ideje nem is tudják jelentős összeggel segíteni a
lakásépítkezéseket. Az idén fordult elő először, hogy sok iskolában
már a fertőtlenítést szolgáló meszelésre sem futotta. Szinte
valamennyi tanácsnál szűkös a szociális célra fordítható keret,
pedig a rászorulók száma rohamosan emelkedik. A végrehajtó bizottság
nem tagadta, hogy a beszűkített gazdálkodás nem kis terhet jelent
majd az önkormányzatnak.
Az óvatos, visszafogottabb gazdálkodás ellenére több ágazatban javult az idén az ellátás. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak az ülés résztvevői annak, hogy az év végén - Pilisszentlélek kivételével - a megye minden településén lesz már vezetékes ivóvíz. Bajon, Almásneszmélyen és másutt új általános iskolát adtak át. Számos községben az MSZMP-től átvett épületekben szociális és egészségügyi szolgáltatást vezettek be. Oroszlányban rehabilitációs gyógyházat nyitottak. Dorogot, Bábolnát, Esztergomot és Nyergesújfalut is bekapcsolták a távhívásos rendszerbe és tovább folytatják a hírközlés korszerűsítését. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 17:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|