|
|
|
|
Megkezdődött az 5. Magyar Nagydíj (2. rész)
|
Rögtön az előselejtező után a Camel vezetői fontos sajtótájékoztatóra invitálták az 5. Magyar Nagydíjról tudósító újságírókat.
W. Duncan Lee, az R. J. Reynolds Tobacco International szponzori tevékenységéért és speciális rendezvényeiért felelős igazgatója bejelentette, hogy az év végén lejáró négyéves szerződésüket a Lotusszal nem hosszabbítják meg. A Forma-1 világából azonban nem vonulnak ki, csak csapatot váltanak, s az elkövetkező két esztendőben, tehát 1991-ben és 1992-ben a Benettont támogatják.
- Úgy határoztunk, hogy szövetségre lépünk a Benettonnal, mert a csapatnak minden feltétel biztosított a sikerhez - jelentette ki W. Duncan Lee.
Már az is eldőlt, hogy a Benetton jövőre változatlan összeállításban szerepel a világbajnoki futamokon, mivel jelenlegi két versenyzőjük, a háromszoros világbajnok brazil Nelson Piquet és az olasz Alessandro Nannini már aláírta az újabb szerződést.
- A két remek pilóta mellett kiváló Ford-motoros autóval, rendkívül jó tervező és konstruktőr gárdával, valamint erős kezű kereskedelmi vezetéssel rendelkeznek - folytatta az igazgató.
A Benetton valóban nagyszerű eredményeket ért el eddig is, 1986-os premierjük óta az F-1-es mezőny élcsapatai közé verekedte be magát. A márkák világbajnoki pontversenyében 1986-ban a hatodik, egy évre rá az ötödik helyet szerezte meg. Aztán 1988-ban bronzérmes lett a versenyistálló, a tavalyi negyedik hely után pedig idén kilenc futamot követően szintén az előkelő harmadik helyen áll. Ez idő alatt két futamgyőzelem lett az övék: 1986-ban a Mexikói Nagydíjat, az elmúlt évben pedig a Japán Grand Prix-t nyerték meg.
Az sem titok már, hogy a Camel a következő két évben a Williams versenyistállót is szponzorálni fogja, ha nem is olyan jelentős összeggel, mint a Benettont. Annyi biztos, hogy a Williams 1991-ben is Renault-motort használ, viszont az még nem ismert, hogy kik kapnak helyet a csapatban, amely a Camel sárga-kék színeit fogja viselni.
- Célunk, hogy olyan együtteseket és pilótákat támogassunk, akiknek a legjobbak az esélyei a futamok megnyerésére, a világbajnoki címek elhódítására. Hisszük, hogy a Forma-1 legjobb csapatai közül kettővel kötöttünk egyezséget, ezért örömmel tekintünk az együttműködés elé - fejezte be mondandóját W. Duncan Lee. (folyt.köv.)
1990. augusztus 10., péntek 12:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|