|
|
|
|
Vásárhelyi Miklós nyilatkozatának jugoszláv visszhangja
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. június 18. hétfő (MTI-tud) - A Tanjug
hírügynökség jelentése alapján hétfőn számos jugoszláv napilap
ismertette Vásárhelyi Miklósnak a tévé Napzárta című adásában
elhangzott nyilatkozatát a budapesti jugoszláv nagykövetségen 1956
novemberében történt, Nagy Imre és társainak elhurcolásával
kapcsolatos eseményekről. A Borba ,,Negatív értékelés Jugoszlávia
szerepéről,, , a belgrádi Politika ,,Derült égből villámcsapás,,
főcímet adta az ismertetésnek. Kiemelték Vásárhelyi Miklósnak azt a
megállapítását, hogy a ,,második szovjet katonai intervenció
jugoszláv támogatása derült égből villámcsapásként ért bennünket,,.
A tudósítás a következőkkel zárult: ,,Vásárhelyi megismételte azt a
régi magyar tézist, mely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetség
nem viselkedett korrekt módon. Azt a tényt azonban elhallgatta, hogy
a Nagy Imrére és társaira vonatkozó megállapodást Kádár János akkori
miniszterelnök és Münnich Ferenc belügyminiszter írta alá, s ők a
főbűnösök azért, hogy az egyezményt nem tartották be.,, +++
1990. június 18., hétfő 16:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|