|
|
|
|
Páneurópai kongresszus Budapesten
|
1990. március 11., vasárnap - Mayer Mihály pécsi püspök több
nyelven celebrált szentmiséjével kezdődött a páneurópai kongresszusi
program zárónapja vasárnap az Egyetemi templomban, majd a
Közgazdaságtudományi Egyetemen a Magyar Demokrata Fórum, a
Kereszténydemokrata Néppárt és a Kisgazdapárt vitafórumával
folytatódott, amelyen dr. Habsburg Ottó elnökölt.
Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy szervezetüket olyan hazafiak alkotják, akik a szentistváni gondolat jegyében képzelik el a népek, nemzetiségek együttélését. Kitért arra, hogy a demokrata fórum megalakulásától kezdve a magyar ellenzék gyűjtőhelye volt. Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt nevében kiemelte az európai kereszténydemokra pártok második világháború utáni újjáépítő tevékenységét, s szerepüket egy új politikai közgondolkodás kialakulásában. Hangsúlyozta, hogy elődjük, a Demokrata Néppárt semmilyen fenyegetésre nem vett részt az 1947-es pártkoalícióban, tisztán élte meg az elmúlt korszakot. Vörös Vince, a Kisgazdapárt elnöke elmondta, hogy 60 éves múltra visszatekintő pártjuknak sok üldözésben volt része, mert a nyilasmozgalommal éppúgy szemben álltak, mint a kommunizmussal. Most lehetőség nyílik a régi rendszer leváltására, ám kívánatos, hogy ne legyenek barikádharcok az új pártok között.
A hozzászólások között volt olyan, amely a szerzetesrendek ügyére hívta fel a figyelmet, míg egy másik felszólaló meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a kereszténység ilyen nagy hangsúlyt kap a páneurópai elvekben.
Dr. Habsburg Ottó zárszavában kijelentette: óriási felelősség hárul a választások után hatalomra jutó pártokra, mivel ők vezetik vissza Európába Magyarországot. Reményét fejezte ki, hogy még az idén tagjai lehetünk az Európa Tanácsnak. (MTI)
1990. március 11., vasárnap 15:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|