|
|
|
|
Az ellenzéki képviselőcsoport ülése (1. rész)
|
1989. december 15., péntek - Politikailag megérett a helyzet arra, hogy a Parlament kimondja feloszlatását - e tekintetben egységes állásponton voltak az ellenzéki képviselőcsoport tagjai pénteki ülésükön. Az önfeloszlatás időpontjával kapcsolatosan úgy vélték : célszerű már a jövő heti ülésszakon meghozni a döntést - mégpedig azonnali hatállyal -, s így lehetővé válik, hogy márciusra kiírják a választásokat.
Az ellenzéki képviselőcsoport ülésére meghívott szakértők érvelésükkel ugyancsak a parlament feloszlatásának, a választások mielőbbi kiírásának szükségességét támasztották alá. Schmidt Péter államjogász kifejtette: a Parlament önfeloszlatásának semmiféle jogi korlátja nincsen. Hozzátette azonban, hogy a parlamentáris demokráciákban rendszerint a köztársasági elnök jogköre a törvényhozó testület mandátumának lerövidítése, ám a magyar alkotmány - a több tekintetben is felemás alkotmánymódosítások miatt - nem felel meg a hatalommegosztás e klasszikus elvének. Bihari Mihály politológus a feloszlatás időpontjára vonatkozóan elmondta: a parlament kimondhatja feloszlatását azonnali hatállyal, vagy megjelölhet egy későbbi, esetleg a választásokat közvetlenül megelőző időpontot is. Áttérve a választások kérdéskörére, úgy vélekedett, hogy a hátralevő három hónap alatt biztosítani kell a választási technika, majd pedig a jelöltek és az általuk képviselt programok széles körű megismertetését. A feloszlatás mikéntjét taglalva az ülésen felvetődött: melyek azok a legfontosabbb tárgykörök, törvénytervezetek, amelyeket még mindenképpen napirendjére kell tűznie a jelenlegi országgyűlésnek. Schmidt Péter rámutatott: kézenfekvő lenne, hogy amennyiben a parlament kimondja feloszlatását, úgy ezzel egyidejűleg szüntesse is be törvényalkotói tevékenységét, de legalábbis szűkítse a lehető legminimálisabbra. Bihari Mihály ehhez csatlakozva fontosnak tartotta viszont, hogy még a választások és az új parlament létrejötte előtt megszülessen a közalkalmazottakra vonatkozó úgynevezett közszolgálati törvény. Mint mondotta: ezzel meg lehetne előzni, hogy pártpolitikai szempontokból ítéljék majd meg - elsősorban a közigazgatási apparátusban dolgozók - munkaköri alkkalmasságát. (folyt. köv.)
1989. december 15., péntek 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|