|
|
|
|
Középkori leletek a Budapesti Történeti Múzeumban
|
1989. október 12., csütörtök - A magyar kultúr- és művészettörténet számára szenzációs eredményeket hozó ásatásnak, a középkori pécsi Püspökvár feltárásának legfrissebb leleteiből látható vendégkiállítás péntektől a Budapesti Történeti Múzeumban.
A megnyitót megelőző csütörtöki sajtóbemutatón elmondták: a várban végzett kutatások két igen jelentős épület maradványainak feltárását eredményezték. Így az 1367-ben Anjou Nagy Lajos király által alapított első magyar egyetemét, illetve az egyetem épületétől nyugatra fekvő, 1355-ben Miklós pécsi püspök alapította kápolnáét. A kápolna sírgödréből a közelmúltban került elő a magyar gótikus szobrászat igen gazdag leletegyüttese, ennek legszebb darabjait most elsőként Budapesten tárják a közönség elé. Egyebek között XIV. századbeli festett szobrok, XV. századi festetlen figurális darabok, finom faragású domborművek láthatók. Ezek közül a legjelentősebb egy, a kezében füstölőt tartó angyal, valamint egy, apostolokat ábrázoló csaknem ép dombormű. A tárlat a budapesti bemutatót követően Pécsett, a Művészetek Házában november 13-tól látható. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 11:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|