|
|
|
|
A budapesti V. kerületi reformkörök nyilatkozata (OS)
|
1989. augusztus 31., csütörtök - Az MSZMP Budapest V. kerületi reformkörei és alapszervezetei értékelték a kerület pártszervezetei küldötteinek augusztus 26-i értekezletét. Megállapították, hogy a küldöttértekezlet résztvevői egyértelműen elkötelezték magukat a reformfolyamatok mellett, amit az elfogadott ,,tézisek,, és ,,kommüniké,, tartalma, illetve a megválasztott kongresszusi küldöttek köre egyaránt bizonyít. A reformkörök politikai tevékenységük elismerésének tekintik, hogy a megválasztott 35 kongresszusi küldött közül 12-en reformköri vagy alapszervezeti tagok. Üdvözlik, hogy a kerületben olyan országosan elismert, reformelkötelezett személyiségeket is megválasztottak, mint Ágh Attila, Bokros Lajos, Halák László, Krausz Tamás, Nádor György, Németh Miklós, Pál László, Sziklai László, Vass Csaba és Vissi Ferenc. Sajnálatukat fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy a küldöttértekezlet a pártbizottság mandátumát a kongresszus utáni pártértekzeletig meghosszabbította, mivel meggyőződésük, hogy a testület, amely az 1988. májusi országos pártértekezlet óta érdemi előrelépést nem tudott elérni, az az előttük álló történelmi súlyú időszakban sem lesz erre képes. Fenntartják a küldöttértekezleten képviselt véleményüket, miszerint a végleges döntésig a kerület egyetlen legitimálható vezető politikai testületének a megválasztott kongresszusi küldötteket tekintik, és hogy a kerületi pártmozgalom első számú vezetőjeként kizárólag társadalmi elnököt tudnak elképzelni. Erre a feladatra a felsorolt személyiségek közül többeket alkalmasnak tartanak. A reformkörök megköszönik a kerületi pártbizottságnak, hogy lehetővé tette a tanácskozáson szervezett megjelenésüket. A leköszönt első titkárnak, Szűcs Istvánnénak új munkakörében sok sikert kívánnak. Az MSZMP V. kerületi reformkörei és alapszervezetei üdvözlik a szeptember 2-3-i országos tanácskozást, munkájukkal hozzá kívánnak járulni a konferencia sikeréhez. (OS)
1989. augusztus 31., csütörtök 18:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|