|
|
|
|
MSZMP visszhang - 2. rész
|
Budapest, 1989. június 25. vasárnap (AP/Reuter/UPI/Afp/dpa) - Az AP szerint Nyers Rezső előrelépése, valamint Pozsgay Imrének és Németh Miklósnak elnökségbe történő bevonása azt jelzi, hogy ,,a magyar reformerek megnyerték a konzervatív kommunistákkal folytatott elhúzódó csatát, s hogy Grósz Károly hatalmi pozíciója tovább gyöngült,,. Az AP emlékeztet arra, hogy Grósz Károly nem vett részt Nagy Imre temetésén, s hogy korábban sokak haragját kiváltotta Nagy Imrével és más kulcskérdésekkel kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozataival. Pozsgay, Nyers és Németh ezzel szemben növelte népszerűségét, annak ellenére, hogy Németh Miklós kormánya szigorú szükségintézkedésekeet vezetett be - írja az AP.
A Reuter hangsúlyozza: a személyi döntések lényegében azt jelentik, hogy Grósz Károlyt, mint magyar vezetőt, elmozdították. A Reuter szerint Nyerstől azt remélik, hogy képes együtt tartani a pártot. ,,Megválasztása megkoronázza egy olyan reformer politikai visszatérését, akit radikalizmusa miatt hosszú ideig távol tartottak a vezetéstől,, - írja a brit hírügynökség. A pártelnöki tisztséget annak idején Kádár János számára tiszteletbeli posztként hozták létre - emlékeztet a a Reuter, de egy magas beosztású tisztségviselőre hivatkozva hozzáfűzi, hogy most csúcstisztséggé alakítják, és a főtitkár csak napi, pártadminisztrációs feladatokat lát majd el. A Reuter emlékeztet Nyers interjújára is, amelyben rámutatott, hogy nem óhajt magának szimbolikus tisztséget. A UPI tudósítója viszont azt emeli ki, hogy Grósz Károly ,,túlélte,, a KB-ülést, miközben egy erősen reformirányzatú ideiglenes elnökséget választottak a tanácskozáson. ,,A várakozásokkal ellentétben nem mozdították el Grósz Károlyt, nem történt szakítás a keményvonalas fundamentalisták és a párt reformmozgalma között, a KB kompromisszumot hozott létre,, - hangoztatja a UPI. Az AFP hírmagyarázatában szintén kitér arra, hogy ,,heves viták után a KB elhatározta: megtartja Grósz Károlyt, mint főtitkárt, de mellé rendel három másik karakteres politikust,,. Ezeket a döntéseket - írja az AFP - a párt csúcsvezetésében kialakult válságot követően hozták,,. A francia hírügynökség hozzáteszi, hogy ,,Grász Károly nem kapcsolódott az utóbbi hónapok liberálizálási politikájához... de a Grósz távozását sürgető reformerek követelésének nem tettek eleget,,,. A dpa nyugatnémet hírügynökség részletesen ismertette a döntéseket, s kiemeli, hogy Nyers Rezső a párt reformját szorgalmazza. A dpa egyúttal beszámolt arról is, hogy egyes nyilatkozatai miatt felfüggesztették tisztségéből Tabajdi Csabát. (folyt)
1989. június 25., vasárnap 11:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|