|
|
|
|
Tisza-tóexpedició
|
1989. június 16., péntek - Ötödik alkalommal kel útra a nyáron a Tisza-tó vonzáskörzetét kutató expedició. Négy megye, Borsod, Heves, Hajdú és Szolnok muzeológusai, régészek, néprajzosok, biológusok, levéltárosok továbbá diákkutatók végeznek feltáró és gyüjtő munkát a víz menti települések történetéről, változásairól, néprajzáról, népi építészetéről, kultúrájáról. Feljegyzéseket, fotó-felvételeket készítenek a falvak középületeiről, templomairól, paplakokról, uradalmi épületekről, érdekesebb patikákról, jellegzetes falusi szatócsboltokról. A biológusok az ártéri hasznosítást, a madárvilágot, a vizi élőlényeket figyelik meg. A programban földrajzi névgyűjtés is szerepel.
Az idén első ízben a Jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatóinak szociológiai csoportja is bekapcsolódik az érintett negyven település lakóinak szociográfiai felmérésébe, vizsgálatába. A középiskolás diákok elsősorban a kihalófélben lévő, csak részben ép építményekről készítenek rekonstrukciós rajzokat. Az idei, tizenhatnapos expediciós turát két lépcsőben szervezi meg a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága. Az első szakaszban a Tiszapolgártól Tiszafüredig húzódó folyószakaszon csónakáznak végig, illetve veszik vizsgálat alá a 11 jobb parti és a 4 bal parti települést. Ez a térség eddig fehér folt volt a Tisza-tó kutatási térképén. A második lépcsőben tiszafüredi központtal folytatják a tudományos értékű munkát. A térség teljes anyagát tudományosan feldolgozzák és többek között a növekvő idegenforgalom céljaira is kamatoztatják. A térképen megjelölik, hogy hol, milyen nevezetességek, látványosságok találhatók. (MTI)
1989. június 15., csütörtök 22:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|