|
|
|
|
Új díszkút Pécsett
|
1989. április 20., csütörtök - Újabb diszkúttal gazdagodott Pécs. A Xavér-templom előtt felállított klasszicista stílusú márvány szökőkútat Gettó József Ybl-díjas építész tervezte és a Pécsi Építőipari Szövetkezet készítette el.
A Xavér-templom Pécs egyik történelmi külvárosában, a Szigeti városrészben áll. Nevezetessége, hogy a pécsi püspökség átadta használatra a görög katolikus egyháznak, ez a templom lett a Dél-Dunántulra települt görög katolikusok lelki gondozásának központja. A külváros rekonstrukciója során arra törekedtek az építészek, hogy - amennyire lehet - megőrizzék a hely ódon hangulatát, s úgy tünik: ez sikerült is. Pécsnek ez az egyik pontja, ahol sikerült megállítani az Óváros irányába nyomuló ,,paneláradatot,,. Ennek a hagyományőrző építészeti törekvésnek szinte szimbóluma a most fellállított klasszikus vonalu szökőkút is. A Xavér téren és környékén hagyományos külsejű házakat emeltek, mégpedig akkorákat, hogy ne nyomják agyon az alacsony építésű templomot. A hangulatos terecske díszburkolatot kapott, ahonnan kitiltották az autókat. (MTI)
1989. április 19., szerda 22:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|