|
|
|
|
KB-ülés - nemzetközi visszhang 2.
|
1989. február 12. vasárnap (MTI,TASZSZ,DPA) - A KB-ülésről szóló rövid tudósításában a TASZSZ megemlítette, hogy a testület határozatot hozott a többpártrendszer magyarországi bevezetéséről. A jelentés ezzel a témával összefüggésben megemlíti, hogy az egykori Parasztpárt veteránjai Magyar Néppárt néven elhatározták egy új párt alapítását a mezőgazdasági dolgozók és falusi lakosok érdekeinek képviseletére.
Az MSZMP saját maga kezdeményezi a többpártrendszer bevezetését - emelte ki a Tanjug jugoszláv hírügynökség, úgy vélekedve, hogy az MSZMP - részlegesen módosítva az eddigi hivatalos nézetet - 1956 ősze tragikus időszakának csupán utolsó napjait minősíti ellenforradalomnak. ,,A reformok fontosabbak a múltnál,, és ,,Az MSZMP az egységre helyezi a hangsúlyt,, című hírmagyarázatában a DPA nyugatnémet hírügynökség megállapítja, hogy a ,,zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson a további mélyreható reformok irányába állították át a váltókat, miközben a politikai múlt értékeléséről folyó vitát - legalábbis egy időre - befejezték,,. A hírügynökség megfigyelőkre hívatkozva úgy véli, hogy a tanácskozás Grósz Károly és reformprogramjának egyértelmű győzelmét hozta. ,,A pluralizmus kérdésében Grósznak szemlátomást sikerült megnyernie nem csak a KB reformpárti, hanem konzervatív tagjainak támogatását is. Megfigyelők szerint ezt az is lehetővé tette, hogy a párt vezetése kompromisszum-készséget tanúsított az 1956 őszi felkelés átértékelésében és nem kötelezte el magát a reformerek által követelt ,népfelkelés, fogalma mellett,, - írja a hírügynökség. Ennek ellenére a DPA biztosra veszi, hogy az 1956-tal kapcsolatos ,,konfliktus,, nem zárult le, s hivatkozik arra, hogy Grósz Károly elsietettnek nevezte Pozsgay Imre kijelentését és maga is utalt a viták folytatódására. A UPI amerikai hírügynökség értelmezésében az MSZMP ,,azzal fejezte be két napig tartó vitáját, hogy elutasította az 1956-os felkelésről szóló eddigi hivatalos verzió megváltoztatását,,. A UPI jelentőségteljesnek tartja, hogy szombaton a Pravda az 1956-os események ,,középutas,, értékelését sugallta. +++
1989. február 12., vasárnap 15:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|