|
 |
 |
 |

Afgán kérdőjelek (2.rész)
|

A szovjet diplomata javaslatai elsősorban egy széles alapú koalició létrehozására irányultak - csakhogy az ellenzéki erők ebből éppen a hazaárulónak tekintett Népi Demokratikus Pártot hagynák ki. Így viszont aligha lesz könnyű megszervezni azt a szintén Voroncov által kezdeményezett ,,béke-dzsirgát,,, amely 500-600 résztvevőjével valamelyik mohamedán szent helyen ülhetne össze tanácskozásra. Ez az ideiglenes, konzultatív szerv persze nem a jelenlegi kabuli kabinetet váltaná fel, de felvázolhatná ennek a koaliciónak a kereteit, amely hozzáláthatna a nemzeti megbékélés feladatainak végrehajtásához. A fegyveres ellenzék forgatókönyvei természetesen másként néznek ki - bár nem árt rögtön emlékedztetni rá, hogy e csoportok sokszor maguk közt is heves belharcot vívnak, így valódi, egyeztetett programról esetükben ritkán beszélhetünk. A legradikálisabbak köztük a fegyveres hatalomátvétel és a könyörtelen leszámolás elvakult hívei, a mérsékeltebbek viszont nem zárkóznak el teljesen a párbeszéd gondolatától. Nadzsibullah személyét valamennyien visszautasítják, ám Zahir sah, az egykori uralkodó megitélésében már vegyesebb az összkép, nem is beszélve a leendő Afganisztán gazdasági-politikai berendezéséről vagy a törzsi, nemzetiségi problémákkal kapcsolatban vallott elképzelésekről. Roham Kabul ellen? Egyelőre úgy tűnik, hogy az ellenzék mérvadó csoportjai egy ideiglenes kormány létrehozását előkészítő gyűlés (az úgynevezett ,,szura,,) megszervezését szorgalmazzák. Kétértelműségek, homályos részletek ezzel összefüggésben is felmerülnek, ám egy ilyen gyűlés első lépésként szolgálhatna az afganisztáni politikai erők dialógusához - vallják egyes nyugati diplomaták. Hogyan alakul a szembenálló frontok közti erőviszony? Megindul-e február közepe után a roham Kabul és a többi nagyváros ellen? Miként reagál a fejleményekre Pakisztán, India, Irán (a környező államok), valamint a genfi kompromisszum kikovácsolásában is részt vett két nagyhatalom? Képesek-e az érdekeltek valamiféle hatalommegosztásra, vagy valóban a polgárháború új fejezete kezdődik a sokat szenvedett közép-ázsiai országban? Mi lesz az ANDF vezetőinek sorsa, hazatér(het)-e az ex-király? Kitart-e az ellenzéki csoportok közti átmeneti összhang, vagy előtérbe kerülnek a nézetkülönbségek? A kérdőjelek sorát sajnos csak félbehagyni lehet, befejezni nem. Afganisztánban egyelőre változatlanul csak a bizonytalanság látszik biztosnak. +++ Szegő Gábor MTI-PRESS
1989. január 29., vasárnap 11:33
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|