Rendszerváltás és az MTI

	A csapatcsökkentés kilátásai
München, 1989. február 1. (SZER, A mai nap) - A NATO és a tagállamok katonai szakértői kétségbe vonták a Varsói Szerződés saját katonai erejéről közölt adatainak helyességét. A két katonai tömörülés közötti erőviszony problémája rövidesen, március 9-én kerül a hagyományos fegyverzetű erők kölcsönös leépítéséről kezdődő tárgyalások napirendjére. Ezen a fórumon fogják mérlegelni a Varsói Szerződés tagállamaiban bejelentett, egyoldalú fegyverzet és csapatcsökkentések valódi értékét is. A két kérdésről szovjet részről két figyelemre méltó nyilatkozat hangzott el. Karpov szovjet külügyminiszter-helyettes és Omelicsev tábornok, szovjet helyettes-vezérkari főnök szájából. Ezeket . ismertetjük és mérlegeljük a következőkben. - A Varsói Szerződés tagállamainak katonai erejéről nyilvánosságra hozott hivatalos adatok, és az ezeket ért nyugati kritika nyomán kétségek merültek fel a március 9-én kezdődő csapatcsökkentési tárgyalások kilátásait illetően. A kétségek nem alaptalanok. A két katonai tömörülés 15 éven keresztül folytatott tárgyalásokat a kölcsönös csökkentésről. Ezek a tárgyalások teljesen eredménytelenek maradtak. Mint ismeretes, az amerikai-szovjet rakétaszerződés nyomán az új, enyhültebb légkörben ezért határozták el a tárgyalások újrakezdését, de a kiindulópontok megváltoztatását is. Az első tárgyalássorozat azért hiúsult meg, mert a NATO és a Varsói Szerződés eltérő adatokat vett alapul egymás tényleges katonai erejéről. Az adatokat másfél évtizeden keresztül sem tudták közös nevezőre hozni, más szóval, nem tudtak megegyezni abban, hogy - mekkora az a katonai erő, amit csökkenteni kell. Szovjet és szövetséges részről pedig következetesen ragaszkodtak ahhoz az állásponthoz, hogy a szembenálló katonai erők gyakorlatilag egyensúlyban vannak és ebből kiindulva a csökkentéseknek is egyenlő arányúaknak kell lenniök, ha nem akarják felborítani az egyensúlyt, ami veszélyek forrása lehet. A NATO ezzel szemben a Varsói Szerződés erőfölényéből indult ki, ami egyoldalú csökkentést feltételezett volna. A másik vitatott kérdés a tárgyalások céljára vonatkozott. A NATO azt javasolta, hogy ha már nem tudnak megegyezni a szembenálló erők nagyságrendjében, akkor mellőzzék ezt a megoldhatatlannak látszó kérdést, és tárgyaljanak arról, hogy a csökkentés után megmaradó katonai erő legyen egyensúlyban Európában. Más szóval: ne azt rögzítsék, hogy melyik oldal milyen fegyverzetet és mennyi katonát szerel le, illetve von ki a szóban forgó területekről, hanem azt, hogy milyen erők maradnak ott. A Szovjetunió azonban következetesen ragaszkodott a csökkentés, tehát a leszerelésre kerülő csapatok létszámának és a fegyverzet mértékének szerződéses rögzítéséhez. A zsákutcából való kijutás lehetőségét jelezte tavaly Gorbacsov pártfőtitkárnak az a nyilatkozata, amelyben a két katonai tömörülés erőviszonyában mutatkozó aszimmetriákról, egyenlőtlenségekről beszélt. A most, az új tárgyalások küszöbén a kommunista rendszerű államok történetében első ízben megtett lépés, a haderőre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozása a második kedvező jel volt, annak ellenére, hogy az adatok helyességét Nyugaton katonai szakkörökben kétségbe vonták. Az új tárgyalásoknak azonban csak akkor van értelme, ha a felek nem bonyolódnak ismét egy meddő adatvitába, ami az erőviszonyok mérlegelése szempontjából amúgyis rendkívül kétes értékű, mert a számadatok önmagukban véve nem tükrözik az erőviszonyok más számottevő tényezőit: a harci készséget, a védakaratot, a kiképzés minőségét, a földrajzi tényezőket, és nem utolsó sorban a hadseregek mögött álló gazdasági infrastruktúra színvonalát. A Varsói Szerződés által közzétett adatokon kívül azonban a kísérőszövegben a NATO részéről fölfedeztek egy, a múltból jól ismert aggasztó kitételt is. Ez pedig úgy szólt, hogy a két oldal katonai erőviszonya kiegyenlítettnek tekinthető az egyes fegyvernemek között fennálló számszerű aszimmetriák ellenére is. Karpov, szovjet külügyminiszter-helyettes nyilatkozata szemmel láthatólag ezeket a nyugati kétségeket van hivatva eloszlatni. Ő is elismerte, hogy az adatvita bukással fenyegeti az új tárgyalásokat. De hangsúlyozta, hogy szovjet részről nem az adatokról akarnak tárgyalni, nem ez a csapatcsökkentési tárgyalás alapja. Karpov tehát jelezte, hogy a Varsói Szerződés nem akar újabb adatvitát provokálni, ezzel közeledett a NATO álláspontjához. Még feltűnőbb az, hogy Karpov szükségesnek tartotta kiemelni a NATO részéről fontosnak tartott szovjet katonai doktrína megváltoztatását. Kifejtette azt, ami a nyugati szakértők éveken keresztül rendszeresen hangoztatták, hogy érdemleges leszerelésről csak akkor lehet szó, ha a Szovjetunió megváltoztatja a második világháborús tapasztalatok alapján kialakított támadó jellegű stratégiáját, amelyet a védekező jellegű doktrínába ágyazott bele. Karpov külügyminiszter-helyettes most azt mondja, hogy ez megtörtént, nem terveznek többé nagyobb támadó hadműveleteket, hanem a védelem megszilárdítására törekszenek azzal a céllal, hogy az szilárdan állja a sarat, amíg sikerül politikai megoldást találni az esetleges konfliktusra. Az elmondottak gyakorlatilag megegyeznek a NATO évtizedes stratégiájának célkitűzéseivel. Kevésbé biztató az, amit Omelicsev tábornok, a vezérkari főnök helyettese mondott el az egyoldalú szovjet csapatcsökkentésekről. Nyilatkozata igazolta azt a gyanút, hogy a Gorbacsov által beígért félmilliós létszámcsökkentés java részét a sorozottak számának csökkentése fogja kitenni, mert számszerűleg gyenge évjáratok kerülnek sorozásra, ugyanúgy, mint például Nyugat-Németországban a következő két évben. Emiatt határozták el Bonnban a sorozottak szolgálati idejének meghosszabbítását. Ezt a szovjet vezérkari főnök helyettese szerint Moszkva nem tervezi. A tényleges és állandó szovjet fegyveres erők ütőképességét ez azonban alig érinti, az egységek keretei megmaradnak és tartalékosokból bármikor feltölthetők. A Szovjetunióval szövetségben lévő országban az ottani hivatalos közlemények szerint hasonló lépéseket terveznek. Ez a fajta csökkentés lényegében csak az ellenfél felkészülési idejét hosszabbítja meg egy-két nappal, annyival, amennyire a tartalékosok behívására van szükség. +++ 1989. február 1., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »