|
|
|
|
Antall római látogatása - előzetes (2.rész)
|
Antall József a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése mellett azonban elsősorban beruházásokra kívánja ösztönözni majd az olasz illetékeseket. ,,Negyven évi diktatúra és utasításos gazdálkodás után égető szükségünk van külső tőkére és hozzáértésre, hogy lábra állíthassuk gazdaságunkat és azt valóban piacivá tegyük. Nem lenne jó és logikus, ha Olaszország, amelyhez országunkat évszázados történelmi hagyományok fűzik, nem törekedne minél inkább jelenlétre, és lemaradna más nyugat-európai beruházók mögött,, - mondta a miniszterelnök az ANSA olasz hírügynökségnek elutazása előtt.
Formálódnak (illetve az előzményekből adódnak) azok a területek, ahol az olasz beruházás és vállalkozói társulás a legelőnyösebb lehetne: infrastrukturális beruházások (például a világkiállításhoz), út- és autópályaépítés, távközlés, gyógyszer- és vegyipar. Mindehhez keretet biztosíthat a látogatás alkalmával aláirandó új kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodás, amely a tíz évvel ezelőttihez képest teljesen más környezetben és feltételekkel születik.
Nagy kérdés, hogy a magyar állami vállalatok magánkézbe adásában Olaszország, az olasz nagyvállalatok, vagy kis- és középvállalkozók milyen szerepet játszhatnak. Itt a feltételek még nem világosak, és az olasz beruházni szándékozók kivárnak - ugyanúgy, mint zömmel a többi nyugat-európaiak is. A készség azonban megvan, mint ahogy megvan az ingatlanokba történő befektetésre is. Az olasz illetékesek e kérdésekre várnak majd elsősorban választ Antall Józseftől és a vele érkező szakértőktől.
Ha felmerül magyar részről az igény, az olasz kormány nyilvánvalóan kész hathatós segítséget nyújtani kulturális vagy oktatási téren is: a menedzserképzésben vagy az iskolai olasz nyelvoktatásban például.
Végül szót kell ejteni mindenképpen a pápai kihallgatásról is. A Magyar Köztársaság és a Vatikán között már az előző kormány felújította a diplomáciai kapcsolatokat. A Vatikán mellé akkreditált első magyar nagykövet, Keresztes Sándor a napokban foglalta el állomáshelyét, s azt nyilatkozta: feladatának tekinti, hogy a magyar állam és a Szentszék történelmi kapcsolatai, amelyek Szent István államalapításától kezdődnek, a magyar nép javára gyümölcsözőn alakuljanak a jövőben. II. János Pál 1991 augusztusában Magyarországra készül. A találkozó a demokratikus Magyarország miniszterelnökével már e történelmi látogatás első lépcsőjének tekinthető. +++
1990. szeptember 13., csütörtök 18:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|