|
|
|
|
Szeptemberben nyit Budapesten a Közép-Kelet Európai
Környezetvédelmi Központ
|
1990. augusztus 7., kedd - Befejezéséhez közeledik
Budapesten a Közép-Kelet Európai Környezetvédelmi Központ
kialakítása. Az új intézmény a tervek szerint szeptember elején
nyílik meg.
A központ létrehozását, Bush elnök javasolta múlt évi magyarországi látogatása során, és ehhez 5 millió dollár támogatást ígért. Ezen túlmenően az USA, Magyarország és az Európai Közösség alapítványt is létre hozott a támogatására. Ehhez az USA az nmlített összeget, Magyarország 50 millió forintot, valamint egy 80 millió forint értékű ingatlant, az Európai Közösség pedig 2 millió ECU-t adott. Hollandia az alaphoz 750 ezer dollárral csatlakozott, s több más ország is jelezte bekapcsolódási szándékát.
Az élvonalat jelentő számítógépes háttérrel rendelkező központ környezetvédelmi adatgyűjtést és információ szolgáltatást végez, szakmai segítséget nyújt környezetvédelmi intézményeknek, mozgalmaknak, állampolgároknak, bekapcsolódik környezetvédelmi oktatásba, ismeretterjesztésbe, propaganda akciókat menedzsel, illetve meghívja a világ ismert szakértőit a térség egyes konkrét környezetszennyezési gondjainak megoldásához. (MTI)
1990. augusztus 7., kedd 12:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|