|
|
|
|
Az MDF III. országos gyűlése (2. rész)
|
Antall József bejelentette, hogy az új Országgyűlés május 2-án tartja első ülésszakát, s ezen - mint korelnök - Kéri Kálmán tábornok, az MDF tagja látja el a házelnöki tisztséget.
A tanácskozáson arról is tájékoztatták a küldötteket, hogy a világ különböző részeiből több száz üdvözlő levelet és táviratot kapott a Magyar Demokrata Fórum választási győzelme alkalmából. Felolvasták Margaret Thatcher brit kormányfő levelét, amelyben egy budapesti személyes találkozás reményében köszönti Antall Józsefet, s ígéretet tesz az új magyar kormány segítésére.
A tanácskozás szünetében a párt néhány vezető képviselője az MTI munkatársának elmondta, hogy személyi kérdések nem kerültek szóba az országos gyűlésen. Így nem tudtak pontos választ adni arra, hogy a megalakuló kormányban személy szerint kik kapnak helyet. Kiss Gy. Csaba elnöki szóvivő arra mutatott rá, hogy a stratégiai fontosságú tárcák többségének élére az MDF kíván minisztert állítani. Egyelőre azonban még nem született döntés a személyekről; az elnökség bizottságai szakértői névsort állítanak fel, s csak később dől el, hogy közülük is ki kapja a megbízást.
Lezsák Sándor a rögtönzött sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a választásokkal még nem fejeződött be a teljes átalakítási folyamat, azzal szorosan összefüggnek a helyhatósági választások, amelyekre az MDF mihamarabb szeretne sort keríteni. Az alelnök azt is elmondta, hogy a párt III. országos gyűlése május második felében, a kormányalakítást követően folytatódik, és akkor tartják meg a szükségessé váló tisztújításokat is. (MTI)
1990. április 12., csütörtök 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|