|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata
|
1989. augusztus 31., csütörtök - A középszintű politikai egyeztető tárgyalások szerdai fordulóját követően ülést tartott az Ellenzéki Kerekasztal. Az EKA-ba tömörült szervezetek - a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája - képviselői egyeztették álláspontjukat a pártszervezetek működéséről, a munkahelyeken, a szolgálati helyeken, a fegyveres erőknél és testületeknél és a megbeszélést követően nyilatkozatot fogadtak el.
Ebben kifejtik: az MSZMP budapesti bizottságának klubjában a pártok munkahelyi szerveződéséről és működéséről kedden folytatott vitával kapcsolatban az EKA szervezetei nem kívánnak beavatkozni a Magyar Szocialista Munkáspárt belső ügyeibe. Szükségesnek tartják azonban kijelenteni, hogy az MSZMP alapszervezeteinek kivonása a munkahelyekről, illetve a szolgálati helyekről olyan közérdekű követelés, amelyet az EKA a magyar társadalom túlnyomó többsége egyértelmű kívánságának ismeretében támasztott. Az EKA annál is inkább fontosnak tartja a megegyezést a politikai egyeztető tárgyalásokon, mert ennek híján elkerülhetetlenné válna a többi párt munkahelyi szerveződésének lehetővé tétele, ami a pártok versengésének színterévé tenné a gazdasági, erkölcsi és politikai válságtól gyötört ország munkahelyeit, intézményeit. Mindezt figyelembe véve, az EKA nem maradhat közömbös a munkahelyek depolitizálásának kérdésében kialakulóban lévő megegyezést veszélyeztető kezdeményezésekkel szemben, annál kevésbé, mert bennük a demokratikus átmenet egészét veszélyeztető kísérleteket lát - hangsúlyozza az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata. (MTI)
1989. augusztus 31., csütörtök 09:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|