|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (4. rész)
|
A következő ellenfél a Koreai Köztársaság volt. A szöuli olimpián az ázsiai együttes 6:3-ra győzött - igaz, akkor magyar edzőjük volt az 1970-es világbajnok Kelemen Péter személyében. Most sikerült a visszavágás, 6:3 ,,ide,,. A spanyol válogatott ellen magára talált Martinek is, minden asszóját megnyerte, s a csapat 7:2-re győzött. Az új szabály, a kétperces vívóidő megrövidítette a máskor éjfélig is elnyúló számot, még csak négy óra telt el, s már a csatározás felénél jártak a csapatok. Persze, azért a fáradtság jelei már mutatkoztak. Többen a pástok mellett feküdtek, másokat a gyúrók vettek kezelésbe. A magyar triónak speciális serkentője volt. A színész-zenekar, Bubik István vezetésével a Telesportban is előadott öttusa-nótával egész nap fáradhatatlanul buzdította a kedvenceket, s ebbe a hangpárbajba a közönség is bekapcsolódott. A magyar csapat meg is hálálta a buzdítást, a svédek ellen 0:2 után 6:3-ra nyert. A közönség tájékoztatása világbajnoksághoz méltó volt, az eredményjelző-táblán állandóan olvasható volt az egyéni és a csapatverseny állása. Óriási üdvrivalgás tört ki, amikor a táblán megjelent, hogy a tizedik forduló után Fábián átvette a vezetést, Mizsér a 8., Martinek a 25. helyen állt. Csapatban a Szovjetunió 102 ponttal vezetett Magyarország előtt. (Az ezer ponthoz 46-szor kellett győzni, minden asszó 17 pontot ért.) Sajnos, Kanada ellen Fábián csak egyszer nyert, s a csapat is vesztett 5:4-re. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 15:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|