|
|
|
|
Barcelona is érdeklődik az öttusa VB iránt
|
1989. julius 13. csütörtök (MTI) - A budapesti felnőtt férfi öttusa világbajnokság szervező bizottságának csütörtök délutáni ülését egy örömhirrel kezdte Császári Attila, a szervező bizottság elnöke. Nem sokkal a tanácskozás kezdete előtt kapott kézhez egy, a barcelonai olimpia emblémájával ellátott telefaxot, amelyben az 1992-es nyári játékok szervező bizottsága nevében keresték meg az öttusa VB házigazdáit. A spanyolok jelezték, hogy a következő olimpia megfelelő előkészitése érdekében négyfős küldöttség tekinti meg az öttusa VB versenyeit, s már előre kérik a magyarokat: minden információs anyagot küldjenek meg cimükre, hogy fel tudjanak készülni a látogatásra. Az augusztus 30. - szeptember 4. közötti esemény közeledtét jelzi, hogy már több Rádiótaxi közlekedik a fővárosban a VB időpontját hirdető, s a borz kabalafigurát ábrázoló matricával. Az ilyen VB emblémás gépkocsik száma még nőni fog, ugyanis a Rádiótaxi vállalta, hogy 700 autóján elhelyezi a matricát. A felajánlások sorát folytatva: a MIGÉRT vállalta a fénymásolók és telefaxok szállitását és esetleges javitását. A futás és a lovaglás helyszinén az eredmények és egyéb információk megjelentését a FOK-GYEM korszerü eredményjelző táblái biztositják. A Fehér uti lőtér felujitása megfelelő ütemben folyik, várhatóan korszerü, minden igényt kielégitő helyszin várja majd a résztvevőket. Az érdeklődők tévéláncon követhetik majd az eseményeket, amelyhez a technikai felszerelést a Hiradástechnika szövetkezet és az Orion biztositja. A szervezők nemcsak az egyes számok világszinvonalu megrendezésére törekednek, gondoskodnak kulturális programokról is, s már a VB megnyitója előtt elkezdik ,,reklámhadjáratukat. Augusztus 28-án és 29-én este látványos programokkal keltik fel a Belváros, pontosabban a Vörösmarty tér járókelőinek a figyelmét. Az augusztus 29-i megnyitóról előzetesen csak annyit: a VB résztvevői az Egyetemi szinpadtól zenés kisérettel vonulnak végig a Váci utcán a Vörösmarty térig, ahol 19 órakor hivatalosan is megnyitják a világbajnokságot.+++
1989. július 13., csütörtök 17:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|