|
|
|
|
- A hallgatók fóruma 4. folyt.
|
Tudom, hogy furcsa, hogy a SZER-nek írt levélben dícsérik a volt KISZ néhai lapját. De talán az anyagi ok mellett az is közrejátszott a lap megszüntetésében, hogy nem volt teljesen a KISZ lapja. Talán a DEMISZ nem tart igényt a KISZ kevés jó hagyományára. A Magyar Ifjúság munkatársai, cikkírói már évekkel a mostani fordulat éve előtt próbálták gyarapítani a fiatalok történelmi ismereteit. Emlékezetes számomra a "Mire jó a történelem" című vitasorozat 1986-ból. Ebben a történelemetanítás mostoha és tarthatatlan helyzetét elemezték. Sorozatban közölték Kósa Csaba író regényeit például az árpádházi uralkodók korából. Sokan először itt olvashattak Trianonról, Erdélyről és a környező területek magyarságáról. Már évek óta rendszeresen közöltek tudosításokat és nem óvodás színvonalon. Mindezt akkor, amikor még kevésbé volt divatos téma. Mindenképpen tiszteletet érdelmelnek alapítványaik. A "Maradj köztünk" alapítvány révén a hivatalos sajtóban először foglalkoztak a kábítószeres fiatalok addig tabuként kezelt problémáival. A magyar művészetért alapítvány kuratóriumát, demokratikusan, az olvasók szavazatai alapján választották. Fölösleges mondani, hogy Csoóri Sándor vagy Sinkovits Imre nem a KISZ egyoldalú szempontjai alapján döntött e díjak odaítéléséről. Tíz éve Bécsben élő hallgatónk telefonálja. - Most állandóan olvasom a magyar újságokat. Azt látom a Népszabadságban, hogy mennyire föl vannak háborodva, hogy a románok építik a kerítést a határon. Milyen alapon van ez az ország ezen ennyire felháborodva? Hiszen ők is csak néhány hónapja kezdték bontani a saját kerítésüket. Én 27 éves koromban tudtam először kijönni abból az országból, most osztrák államplolgár vagyok. Milyen alapon vannak úgy felháborodva, hogy a románok építik a kerítést, amikor ők 40 évig bezártak minket? Persze, hogy én is elítélem a román kerítést, nem erről van szó. Hanem arról, hogy milyen alapon mernek most ők, egy szót is szólni. - Talán azon az alapon, hogy egy diktatúrából éppen kievickélő rendszer okkal szomorodik el egy másik diktatúrán. (folyt.)
1989. július 1., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|