|
|
|
|
Pozsgay Imre a pénteki KB ülésről (1. rész)
|
1989. június 22., csütörtök - Pozsgay Imre az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter válaszolt az MTI munkatársának a június 23-i központi bizottsági üléssel kapcsolatos kérdéseire.
Elmondta: a KB-ülés legnagyobb jelentőségét abban látja, hogy az MSZMP döntő lépést tesz a kongresszus előkészítésére, s egy demokratikusan választott és hiteles pártfórum létrehozására. A kongresszus időpontjául a szeptember végi időpontot tartja megfelelőnek. Véleménye szerint az lenne a legjobb, ha a kongresszusi küldötteket közvetlenül választaná meg a párttagság, s ha lehetséges, akkor a helyi platformviták figyelembevételével. Fontos, hogy ne legyenek olyan közbeeső gyűlések, amelyek eltérítenék a kongresszusi küldötteket eredeti megbízatásuktól. Szólt arról is, hogy a Központi Bizottság várhatóan ismét meghatározza a pártelnöki tiszt szerepét és funkcióját. Az elnök személyére javaslatot a Fock Jenő által vezetett jelölőbizottság tesz majd. Pozsgay Imre szerint több szervezeti kérdésben várható vita. Mint mondta, a párttagok joga és kötelessége is, hogy egy korábbi gyakorlattal szembefordulva személyes véleményükkel is segítsék a Központi Bizottság ülését, mert át kellene hidalni azt a hézagot, amely a KB döntései és a pártközvélemény megítélése között támadt. Ezt a problémát azonban várhatóan csak a kongresszus fogja megnyugatóan megoldani. Természetesen senki nem vonhatja kétségbe: a párt működőképességéhez az is hozzátartozik, hogy a körülményeknek és az új kihívásoknak megfelelő személyi politikát folytasson. Mint mondta, a pénteki ülés előtt nincs olyan terv, hogy a pártfőtitkár személyéről is döntés szülessen. A jelölőbizottságnak a pártelnöki funkción kívül néhány megüresedett kb-titkári poszt betöltésére is javaslatot kell majd tennie. Ugyanakkor ebben a változékony politikai világban vannak váratlan tényezők, s így előfordulhat, hogy nem csak az előzetesen elhatározott napirendeket vitatják meg, hanem felmerülhetnek kérdések a párt vezetőire vonatkozóan, s a Politikai Bizottság összetételét illetően is. (folyt.köv.)
1989. június 22., csütörtök 10:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|