|
|
|
|
MSZMP és az ellenzék
|
München, 1989. június 10. (SZER, Világhíradó) - Ma délután Budapesten aláírták a Magyar Szocialista Munkáspárt és az Ellenzéki Kerekasztal képviselői a megállapodást a tárgyalások felvételéről. Gadó György jelenti Budapestről. - Jövő kedden a Parlament vadász termében érdemi tárgyalások kezdődnek az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP között a szabad választások előkészítéséről. Harmadik félként részt vesz ezeken azoknak a társadalmi szervezeteknek a közös küldöttsége is, amelyeket az ellenzék a kommunista párt stratégiai szövetségeseinek tekint. A megállapodást ma délután jelentette be a sajtó képviselőjének Fejti György, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, dr. Tölgyessy Péter, az Ellenzéki Kerekasztal képviselője és Kósáné dr. Kovács Magda, a SZOT titkára mint az említett társadalmi szervezetek megbízottja. Az MSZMP központi székházában egybegyűlt bel- és külföldi újságírók és televíziós riporterek nagy érdeklődéssel fogadták a közlést, amelyet mindhárom fél képviselője rövid kommentárral egészített ki. A hosszú heteken át tartó és meg-megszakadt előkészítő tárgyalások lezárásaképpen létrejött egyezség értelmében az érdemi megbeszélések részben plenáris üléseken, részben szakbizottságokban folynak majd. A Szűrös Mátyás elnöklete alatt tartó plenáris üléseken a kommunista pártot háromtagú küldöttség képviseli, illetőleg a főtitkár. Ezek az ülések végig nyilvánosak lesznek, és a televízió élő adásban közvetíti őket. Először kedden délután. A szakbizottságok száma előreláthatóan hét lesz, közülük hat politikai kérdéssel foglalkozik, míg egy a gazdasági és a szociális problémákról tanácskozik. Tölgyessy Péter hangsúlyozta, hogy a megállapodás kétségtelen kompromisszumot jelent, de megbecsülendő kompromisszumot. Az ellenzék összefogása elérte, hogy a hatalom birtokosai egyenrangú partnerként fogadják el, méghozzá olyan tárgyalásokon, amelyek eredményei kötelezik a feleket. (folyt.)
1989. június 10., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|